Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): Mészáros Lázár emlékezete. Az 1991. március 13-ai tudományos ülésen elhangzott előadások - Bajai dolgozatok 8. (Baja, 1993)

Hermann Róbert: Mészáros Lázár altábornagy fővezérsége (1849. július 1 - 1849. július 30.)

Mészáros emlékiratában — hogy a parancs és engedelmesség a fej és tagok között szép viszonyban állott. Perczel azonban az alárendeltséget sohasem tűrhetvén, akkor, midőn rögeszméje azt tattá, hogy a haza nemtője egyedül ő, azt még kevésbé tűrhette, s mindig függetlenül szeretett rendelkezni. Emiatt a teendők miatti vita, haszontalan súrlódás s egymás elkedvetlenítése keletkezett”. Perczel július 17-én egy levélben kijelentette, hogy Dembinski iránt nem hajlandó korlátlan engedelmességgel viseltetni; egy másik levelében pedig egyenesen felszólította Kossuthot, „hogy miután Mészáros csak annyira sem ismertetik el fővezérnek, hogy nekie küldetnek utasítások, minőket én, mint hadtestparancsnok sem tudnék soha jónak felismerni, az én táboromból tüstént elvonassék”. A levél végén még hozzátette: „És Mészáros altábornagyot, ha Ön el nem hívja, el fogom hadamtól küldeni”. Peczel tehát nyíltan felmondta az engedelmességet fővezére iránt; ám ebben Kossuthnak is megvolt a maga szerepe, hiszen egyszerre levelezett Perczellel és Mészárossal. Ahogy Perczel írta, arra, hogy Mészáros „az öszves magyar hadak fővezérletét bírná, semmi sem mutatkozik”.

Az ellentét mögött persze nem csupán Perczel és a fővezéri duó személyes konfliktusa, illetve Perczelnek az alárendeltségi viszonyokat illető sajátos értelmezése állott, hanem a hadi helyzet eltérő megítélése is. Perczel ugyanis, híven eddigi hadvezért pályájához, elsősorban támadásban, Dembinski pedig ugyancsak híven eddigi működéséhez, visszavonulásban gondolkozott. Vetter Jellacic felett aratott győzelme után már semmi szükség sem volt arra, hogy a két hadtest bármelyike lemeneteljen; Dembinski mégis „mindig csak a tiszáni átkelést és Bács-Bánát felé való irányzatot tartá szemei előtt”.11

A dolgot egy rövid időre mégis sikerült kiegyenlíteni. Július 17-én ugyanis híre jött, hogy Görgey július 15-én Vác körül megütközött az oroszokkal. Mészáros és Perczel erre megegyeztek abban, hogy a hadsereg lovashadosztálya másnap felderítést és tüntetést hajt végre Nagykáta felé. Ez meg is történt. A lovashadosztállyal együtt Lenkey Károly ezredes hadosztálya is előnyomult Újszászig. Július 18-án este Mészáros újabb felderítést rendelt el Jászfényszaru irányába. Perczel szándéka az volt, hogy a másik három gyaloghadosztályát is előrevonja Tápiószeléig. Mészáros figyelmeztette, hogy mindazonáltal ne hagyja védtelenül Abonyt sem. 19-én megérkezett a nagykátai főhadiszállásra Görgey hadseregének volt lovassági parancsnoka, Piketty Gusztáv tábornok, s ő közölte Mészárosékkal, hogy Görgey július 15-én Vácnál az orosz erőkbe ütközött, július 16— 17-én harcolt velük, majd nem tudván keresztültömi rajtuk, Balassagyarmat felé vette útját. Ezért aznap este haditanácsot tartottak. Perczel azt javasolta, hogy az egész erőt Jászberényen át Kápolna irányába indítsák; Mészáros és Dembinski azonban úgy döntöttek, hogy Lenkey hadosztályát Szolnoknál átszállítják a Tiszán, majd ezt követi a gyalogság többi része is. A hadseregnek Tiszafüredig kellett volna felnyomulnia. A mozdulat célja az lett volna, hogy megkönnyítse Görgey 25 000 főre becsült seregének csatlakozását. Tokajt ugyanis Knezic Károly tábornok különítménye tartotta megszállva; s Mészáros már július 14-én Újszászról azt az utasítst küldte a Huszt környékén állomásozó Kazinczy Lajos 11

11 Mészáros és Dembinski kísérlete a fővezérség tényleges vitelére: Mészáros i.m. II. 293. — Perczel július 17-i kirohanásai Mészáros és Dembinski ellen: MOL R 123. Vörös Antal gyűjtemény. No.396.; MÓL Filmtár. 3195. doboz. 45. és 47. felvétel. — Perczel Dembinski szándékáról; MOL OHB 1849: 9701.

66