Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): Mészáros Lázár emlékezete. Az 1991. március 13-ai tudományos ülésen elhangzott előadások - Bajai dolgozatok 8. (Baja, 1993)
Kőhegyi Mihály: A pacséri Mészáros család nemesi oklevele
KŐHEGYI MIHÁLY A pacséri Mészáros család nemesi oklevele II. József rövid tíz éves uralkodása alatt gyökerestől forgatta fel a nemesek által öröknek vélt alkotmányos rendet. A haladást szolgáló rendelkezéseinek egész sora az országgyűlés — értsd: a nemesek — megkérdezése nélkül született, és alapjaiban rendítette meg érdekeit. Ráadásul az 1789-ben kirobbant francia forradalom néhány hónap leforgása alatt megdöntötte a feudális rendszert, hogy 1790-ben az abszolutizmust felváltó alkotmányos monarchia nemzetgyűlése már a kapitalista fejlődést nyissa meg. A sajátos magyar viszonyokból következően a nemesség ellenállása kezdettől fogva túllépte pusztán a feudális kiváltságok, a rendi jogok megmentésének határait — amin már a történelem túlhaladt —, s a rendi alkotmány védelme összefonódott a csírázó nemzeti törekvésekkel. Persze arról, hogy a felvilágosodott nemesek és értelmiségiek egységes reformtábort alkottak volna, nem beszélhetünk, mint ahogy a feudalizmus rendjéhez ragaszkodók is megoszlottak. Az egymás mellett vagy egymással szemben álló csoportok azonban elsősorban nem a születés, a vagyon vagy társadalmi rang alapján alakultak ki; az igazi elválasztó és meghatározó tényező a reformok vállalásának mértéke volt. Míg a reformerek elsősorban az országos hivatalok körül csoportosultak, a köznemesek támaszpontja a megye volt. A harcot a jómódú, nemegyszer külföldet megjárt birtokos nemesség vezette. Az országos hatalomban és a felsőházban nem vetekedhettek az arisztokratákkal, de a megyén belül már ők voltak a hangadók. A kisebb birtokkal bírók — s Bács megyében kizárólag belőlük tevődött össze a nemesség — lelkesen támogatták őket. Ez a XVIII. század utolsó harmadában egységgé kovácsolódott köznemesi réteg szilárdan ellenállt II. József reformjainak, mert ezeket saját kiváltságos helyzetére nézve veszélyesnek ítélte. A francia forradalom hatására 1790 tavaszán (II. József visszavonó rendelkezésétől is segítve) ráébredtek a tömegükben rejlő erőre, s úgy vélték, terveiknek, elképzeléseiknek az ország külső és belső helyzete egyaránt kedvez. II. Lipót azonban több évtizedes gyakorlattal lépett a trónra, és kitűnően értett a kormányzáshoz. Az 1790 —91-es országgyűlésen a királyi előterjesztések ezt egyértelműen igazolják, és II. Lipót nagy taktikai érzékéről tesznek tanúbizonyságot. A hét pontból álló tervezetet mindenki ámulva fogadta: a király folytatta II. József politikáját, de mindezt alkotmányos úton. A nemesség többségében nagy megkönnyebbülést váltott ki, hogy abban szó sem esett a jobbágyok országgyűlési képviseletéről. Valóban nem sok, ami a királyi pontokban a nem nemes osztályok érdekében megfogalmazást nyert, de több, mint amennyi az országgyűlési vitákban öt hónap alatt 18
