Merk Zsuzsa (szerk.): Emlékkönyv a bajai múzeum 50 éves évfordulójára 1937-1987 - Bajai dolgozatok 6. (Baja, 1989)
Szojka Emese: A bajai Türr István Múzeum néprajzi gyűjteménye
irány központjává igyekezett fejleszteni, amihez csak a megfelelő külső késztetés hiányzott.88 A múzeum 1984-ben megnyílt új állandó kiállításán látható a halászati tárgygyűjtemény java része.89 A mindenkori tárgygyűjtés irányát a helyi adottságok döntően meghatározzák. Solymos Ede másik, mennyiségében is jelentős eredményt felmutató gyűjtési területe a népi halászat mellett a bajai kismesterségek, kisiparos műhelyek voltak. Bajának a múltban meghatározó társadalmi rétegét jelentették az iparosok.90 A két világháború közötti időszakban a város lakosságának több mint egy negyedét tették ki az iparban, zömmel a kisiparban dolgozók.91 A bajai kismesterségek jó része céhes eredetű volt.92 Az ebből az időszakból fennmaradt tárgyi emlékeket a múzeum újkori történeti gyűjteménye őrzi, a későbbi időkből származó eszközök a néprajzi anyaghoz kerültek. Részint az 1950-es évek magántulajdont korlátozó intézkedéseinek következményeként, részint a helyi műhelyek mestereinek kiöregedése, illetve magának az iparágnak az elhalása miatt a városi műhelyek nagy része feladta a működését. Valószínű, hogy ezek a tényezők segítették elő az iparosanyag — mondhatni — beözönlését a múzeumba. Zömében 1951-ben, de a későbbiek során is több műhely eszközegyüttese került be a gyűjteménybe. Mintegy háromezer darab beleltározott tárgyból áll a kismesterség- gyűjtemény, mely az egyes műhelyek teljes vagy részleges eszközanyagát tartalmazza. A Solymos Ede által gyűjtött jelentősebb, egy-egy kisipart megfelelően képviselő foglalkozások a következők: hajóács, vízimolnár, csat- és lánckovács, ötvös, fazekas, kályhás, téglakészítő, útkövező, kosárfonó, mézesbábkészítő, szappankészítő, csizmadia, fapapucskészítő, kalapos, szűcs, harisnyakötő, fésűkészítő.93 Ezek legtöbbjéhez adattári anyag is kapcsolódik. Két mesterséggel behatóbban is foglalkozott, a bajaszentistváni téglakészítésről és a dunai molnárságról tanulmányt írt.94 Gyűjtemény-gyarapító munkásságának további részét nehéz egységbe fogni, jellemezni, hiszen minden, még fellelhető hagyományos tárgyféleséget igyekezett felgyűjteni terepmunkái során, a gazdálkodás különféle eszközeitől kezdve a festett bútorokon át a szőttesekig, és a népviselet egyes elemeitől a teljes öltözetekig. A Baja közvetlen környékén levő falvakból gyűjtötte a legtöbb tárgyat: Bajaszentistvánról, Sükösdről, Érsekcsanádról, Szeremléről, Bátmonostorról és Nagybaracskáról. Solymos Ede e vidékről szerzett néprajzi ismereteit, kutatási eredményeit Észak-Bácska című területi monográfiának az általa írt néprajzi fejezetében és a Bács-Kiskun megye népművészete című kiadványban foglalta össze, felvázolva a Baja környékén élő népcsoportok kulturális jellemzőit a textilművesség és a népviseletek sajátosságai alapján.96 Tárgygyűjtéseit olykor kiállítás-rendezői munkájával is összekapcsolta, így az 1964-ben megrendezett Parasztasszony élete című kiállításban szereplő számtalan, a női munkákhoz kapcsolódó eszközt, házberendezési tárgyat ekkor szerezte meg a gyűjtemény számára.96 Egyes esetben a közvetítői kereskedelem lehetőségével is élt. Érsekcsanádon bizonyos Szász Istvántól rendszeresen vásárolt 62
