Merk Zsuzsa (szerk.): Emlékkönyv a bajai múzeum 50 éves évfordulójára 1937-1987 - Bajai dolgozatok 6. (Baja, 1989)
Merk Zsuzsa: A bajai múzeum ötven éve
Merk Zsuzsa A BAJAI MÚZEUM ÖT VEN ÉVE A bajai múzeum 50 éves fennállását ünnepelte 1987-ben, s a kerek évforduló — az ünneplés külsőségei mellett — megteremti az igényt és az alkalmat is az intézmény történetének, s az ehhez szorosan hozzátartozó előzményeknek, az alapításig vezető évtizedes küzdelmeknek az áttekintésére is. A bajai múzeum születése, fejlődése része annak a folyamatnak, mely a magyar múzeumügy egészére jellemző, s elválaszthatatlan azoktól a történelmi körülményektől, melyek nemcsak Észak-Bácska, hanem az annak sorsát tükröző múzeum életét is meghatározták. A nemzet múzeumát 1802-ben alapították Pesten. Vidéken — elsősorban a megyei központokban — a kiegyezést követő és a millennium körüli időszakot nevezhetjük a múzeumalapítások korának, s ehhez, a számszerű növekedés tekintetében, csak az 1945 utáni évek mérhetők. A legterméketlenebb szakasz a két világháború közötti, nagyon kevés múzeumot szerveznek, s a bajai ezen kevesek közül való, s ebben a létrejöttét megelőző megvalósulatlan múzeumteremtő szándékok is szerepet játszottak. A múzeumok alapításának időbelisége mellett keletkezési módjukat vizsgálva lényegében két jellemző formát figyelhetünk meg. Az egyik magángyűjteményekre épült; a másik egyletek, társulatok, leggyakrabban közadakozásból összegyűjtött anyagára. Ez utóbbi esetben azok a társulatok, múzeumi egyletek játszottak nagy szerepet, amelyek egy szűkebb földrajzi egység — legtöbb esetben egy megye — történetét kutatták, s a tudományos munka mellett a tárgyi emlékek összegyűjtését is feladatuknak tartották. Mindkét mód megfigyelhető a bajai múzeum megteremtésében, illetve az elvetélt kísérletekben. Múzeumunk történetét kutatva figyeltünk fel — elsősorban a korai kezdemények miatt — a bajai gimnáziumban létrehozott gyűjteményre.1 A filológiai és művelődéstörténeti, valamint természettani múzeum elsősorban az oktató-nevelő munkát szolgálta. A reprodukciók, antik szobrok gipszmásolatai a tananyag szemlétetése érdekében kerültek a „múzeumba”, a szót pusztán gyűjtemény értelemben használták, de a pénz- és éremgyűjtemény tudatos gyarapításában a kulturális értékőrzés gondolata is megtalálható. Ennek anyaga elsősorban adományokkal szaporodott. Az értesítőkben az ajándékozóknak mondott köszönetek hangsúlyozták, hogy „összesítve és rendezve bizonyosan nagyobb értéket tulajdonítánd e kincseknek a világ, mint elszórva egyeseknél, kik talán éveken át nem veszik elő azokat szekrényeikből.”2 Az iskolában összegyűlt anyag már túllépte a magángyűjtemény kereteit, de csak szűk közösség számára tette lehetővé megtekintését. A kis múzeumban nem a helyi jellegzetességek tárgyakban megőrzött értéke kapta a fő hangsúlyt, hanem az egyetemes kulturális értékek tanításban felhasználható volta. 5
