Merk Zsuzsa (szerk.): Emlékkönyv a bajai múzeum 50 éves évfordulójára 1937-1987 - Bajai dolgozatok 6. (Baja, 1989)

Kőhegyi Mihály: A bajai múzeum szerepe Észak-Bácska régészeti kutatásában

éi az ásatást gondosan lefényképezték. Ezekből a bajai múzeumban őrzött — s alighanem a helyi plébános, Mészáros Béla által készített — felvételekből kiderül, hogy a halom alatt is volt valamilyen égési felület és számtalan cölöplyuk.24

Párducz Mihály a „déli halmos temetők” csoportját a szarmata kor utolsó szakaszába sorolta.25 Később, egy Csongrádon feltárt hun kori temetővel kapcsolatban azt a megállapítást tette, hogy a halmos temetők e csoportja nem értékelhető önálló jelenségként. Az i. e. 375—380 között új kaukázusi, szarmata, germán és hun népi elemekből összetevődött csoportok egymást követő hullámai jutnak el a Duna-Tisza közére, s e hullámok egyik rétege az ún. déli halmos temetők csoportja.26 Ezt az álláspontot képviselte Rómer ásatási anyagának közzétételekor is.27 Ebben a cikkében közölte Tompa Ferenc ásatási naplóját, de nem tudta, hogy a leletanyagot a bajai múzeum őrzi.28

Észak-Bácska régészeti kutatása, a leletek összegyűjtése nem szünetelt a századfordulón sem, de az egyes leletekről és lelőhelyekről — számuk ma már több száz — egy húszperces előadás keretében nem beszélhetünk részletesen.

Arról azonban említést kell tennünk, hogy az 1883-ban alakult Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat, bár múzeumát nem Baján, hanem a megye székhelyén, Zomborban hozta létre, tudatosan törekedett arra, hogy az egész megyét felölelje tevékenysége.29 A Társulat szerkesztésében megjelent Évkönyvek (1885—1918) igen széleskörű érdeklődésről és kutatásról tesznek tanúbizonyságot, és mindmáig a helytörténet alapját képezik.30 A zombori múzeum gyűjtőköre az egész megyére kiterjedt. A véletlenül talált, vagy ásatás során előkerült leleteket mind ide vitték. Magától értetődően a zombori múzeumnak ajándékozta a Bátmonostoron segédjegyzősködő Borsay Jenő is régészeti anyagát, pedig az szinte kivétel nélkül Baja környékéről származott. A múzeumőri jelentés lelkendezve számol be az örvendetes eseményről: „kétségkívül nem tartozik a mindennapi jelenségek közé, hogy valaki áldozatkép rakja füstölgő oltárunkra évek hosszú során kitartó buzgalommal gyűjtött és mindvégig féltékenyen őrzött kincseit.

És íme! egy ilyen nem mindennapi eseményről kell ma örvendetesen beszámolnunk. Társulatunk fennállásának negyedszázados jubileumi ünnepségén elhangzott ünnepi beszéd egyik nemes gondolkodású tagtársunk szívében élénk viszhangot keltett s felajánlotta Társulatunknak értékes régiség- és éremgyűjteményét. Borsai Jenő, bátmonostori aljegyző a nemeslelkű adakozó, aki felöl kitudódott, hogy bár csendben, zajtalan munkával, de már évek óta szolgálta ügyünket. Előttünk — mint akik Bács-Bodrog vármegye történeti múltjának felderítése körül az adatgyűjtők szerepére vállalkoztunk — nem egyszer feltűnt, hogy éppen a Felsőbácskára vonatkozó dokumentumaink a legritkábbak. A nagyszerű adomány egyes csoportjai most egyszerre fényt derítenek az eddig homályos képű pontokra.”31 Röviddel ezután a leletek részletes feldolgozását is közli az Évkönyv.32 Ma már csupán ebből, valamint Borsay Jenő kései összefoglalásából tájékozódhatunk az előkerülési helyekre és körülményekre vonatkozóan.33

Az első világháború előtt néhány hónappal Déri Frigyes bécsi

39