Kapocs Nándor - Kőhegyi Mihály: Katymár és környékének középkori oklevelei a Zcihy okmánytárban - Bajai dolgozatok 5. (Baja, 1983)

Katymár és környékének Árpád-kori és középkori története

nek, aki különben is hű embere volt/*54 A birtok lassan elaprózó­dott, mert amikor 1334-ben, Garával együtt Bochhalma-nak neve­zett birtokukat először örök áron (100 márkáért) eladják Töttös­­nek és Vesszősnek, akkor Keme fia Péteren (ő kapta hozományul) kívül két fia: Tamás és István, valamint Péter atyai unokatest­vére Kelemen fia Mihály beleegyezése is szükséges volt. Az ösz­­szeg átadásáról, melyen bizonyára megosztoztak a nevezettek, a kalocsai káptalan ad ki bizonyságlevelet.455 További adataink nincsenek e birtokról. A kis település, sok más társához hasonlóan, két-három nemzedék után elenyé­szett.456 Az 1290-es oklevél szerint Morgó és Ácsa között feküdt, tehát valahol a mai Garától keletre kell keresnünk. S mivel tőle keletre Lengyel helyét viszonylag biztosan ki tudjuk jelölni, Bot­halma valószínűleg a Kígyóstól nyugatra feküdhetett. ESZTER Az Eszter név jelentése: csillag.457 Nem bizonyos azonban, hogy falunk női keresztnévről kapta a nevét. 1198-ban — tehát nagyon korán — említik először Ester falut, melynek dézsmáját a kalocsai érsek átengedi a káptalannak.458 Mivel a kalocsai dézsmakerületben feküdt, kérdéses, hogy azono­sítható-e a mi községünkkel. Ha igen — ami valószínű — akkor a tatárjáráskor nyilván elpusztulhatott, mert igen sokáig nem hallunk róla. A megyei monográfiák 1408-ból jegyzik az első ada­tot.459 Ügy tűnik azonban két korábbi előfordulását is sikerült azonosítanunk. 1388-ban bátmonostori Töttös fia László két Kachmar-i jobbá­gyától negyven forintot és minden náluk lévő holmit elvettek Geszti Lőrinc fia János jobbágyai. A megrabolt katymáriak (Be­nedek és Miklós) vagy két hónappal később megismerték a rab­lók egyikét és „országunk szokása szerint” elfogták. Csakhogy a földesura (Geszti János) erőszakkal kiszabadította. Mindez Izcher­­birtokon történt, amely Tolnay Mátyás tulajdonában volt.460 Aligha kétséges: itt a Katymárral szomszédos Eszterrel van dol­gunk, bár a nevet eléggé elferdítette az egykori írnok. Egy 1393-ban kelt oklevél megerősíti ezt a feltételezésünket. Töttös László méneséből egy lovat loptak el, melyet azután Ist­ván, a ménes őrzője, Kagmar faluban talált meg Öltük Miklós kun ember kezén, és visszavette azt: „magát a panaszt pedig az említett László mester a jog és az igazság nagyobb megítélése és meghatározása céljából nyilvános helyre, tudniillik Mátyás mes­ter Izternek hívott birtokára küldte át..Ide szállnak ki azután a vármegye emberei és tisztázzák az ügyet. Szinte bizonyos, hogy Mátyás azonos az öt évvel korábban említett Tolnay Mátyással, és akkor Izcher is azonos Izterrel. azaz a mi Eszterünkkel. Töttös László azért tette át az ügyet a szomszédos falu nemesi ítélőszé­kére, mert a károsított és a tolvaj egyaránt az ő jobbágya volt. A gyanúsított viszont azt állította, hogy a lovat a kerületi vásá­ron vette. A megye kiküldöttei előtt letett esküvel tisztázta is magát a vád alól.461 Mindkét oklevélből egyértelműen kiderül: 61

Next

/
Thumbnails
Contents