Kapocs Nándor - Kőhegyi Mihály: Katymár és környékének középkori oklevelei a Zcihy okmánytárban - Bajai dolgozatok 5. (Baja, 1983)

A Katymár és környékbeli oklvelek magyar fordítása

Miklós, László és György, hogy Gezth-i Mihály fia László a leg­utóbb elmúlt szűz Mária mennybemenetelének ünnepe előtti legközelebbi szombaton [aug. 11.] az ő Pathala-nak hívott bir­tokukhoz tartozó igen sok szántóföldet elfoglalva felszántatott és ugyanezen Pathala birtokon lakó jobbágyaikat különböző halálos fenyegetésekkel illetett az ő igen nagy sérelmükre és kárukra. Ezért hűségteknek erősen megparancsolva elrendeljük, hogy közületek egyet vagy kettőt küldjétek ki, akik mindazok­tól, akik hajlandók rá, tudakolják meg az előbb elmondottakról a bizonyosság feltétlen igazságát, amit azután nekünk híven je­lentsetek. Kelt Thatha-n, a szent Kereszt felmagasztalása ünnepe utáni legközelebbi vasárnapon [szept. 16.], az Űrnak 1425-ik évében, magyarországi stb. uralkodásunk 39-ik, a ró­mainak tizenötödik és a csehországinak hatodik évében.559 1425. november 14. Godon melletti tábor. (Zichy Okmánytár VIII. 171. szám.) Zsigmond király Maróthi Jánost utasítja, hogy a Töttös János pathalai birtokából elfoglalt részeket a károsultnak adja vissza.590 A király úr saját parancsa. Zsigmond, Isten kegyelméből a rómaiak mindenkor felsé­ges királya és Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátor­szág stb, királya hívünknek, nagyságos Maroth-i Jánosnak, egyébként macsói bánnak üdvöt és kegyet. Felségünk tekintete előtt megjelenve hívünk, néhai Bathmonostra-i Titews László fia János, udvarunkhoz tartozó ifjú és a legnagyobb panasszal terjesztette felségünk elé, hogy ti, nem tudni milyen szándéktól vezérelve, az ő Pathala-nak hívott birtokához tartozó nem kevés szántóföldet minden törvény nélkül, sőt hatalmaskodva a ma­gatok számára elfoglaltatok és azt a ti Lenghel-nek hívott bir­tokotokhoz csatolni törekedtek és akartok az ő nagy sérelmére és nem kis kárára és veszteségére. Ezért, mivel a legnagyobb csodálkozásunkra megengeditek, hogy ilyen folyamatos és szin­te megszakítás nélküli panaszok érkezzenek hozzánk ellenetek, hűségteknek a legszigorúbb királyi rendeletünkkel megparan­csoljuk és elrendeljük — másképp semmiképpen nem akarván — hogy ezen [levelünket] látva, a mondott Titews János előbb írt szántóföldjét, melyet — amint előadatott — magatoknak elfoglalni és a ti mondott Lenghel birtokotokhoz csatolni töre­kedtetek, sem elfoglalni, sem Jánost jogaiban törvény nélkül bármi módon akadályozni és zavarni ne merészeljétek. Ha pedig azt a szántóföldet, mint jogosat birtokoljátok, akkor azt a mon­dott Titews Jánostól törvényesen követeljétek és tőle a jogrend megtartásával kell visszakapnotok és elnyernetek, amit a jog elől nem akarunk elvonni. Egyébként másik levelünkkel hatá­rozottan megbíztuk nagyságos Gara-i Dezső hívünket, macsói bánunkat, hogy az előbb mondott Titews Jánost a ti minden­féle törvénytelen akadékoskodástoktól sértetlenül megőrizni és őt jogaiban bármely törvénytelen támadóval, különösen veletek 128

Next

/
Thumbnails
Contents