Kapocs Nándor - Kőhegyi Mihály: Szeremle középkori oklevelei a Zichy okmánytárban - Bajai dolgozatok 4. (Baja, 1980)
A szeremlei oklevelek magyar fordítása
szágát, melyeket a nevezett helység valódi és ősi határain belül levő réten vagyis kaszálón megláttak és megtaláltak, ezen rétről vagyis kaszálóról igaztalanul és jogtalanul elűzték és elvitték. Továbbá ugyanezen szolgáitok és jobbágyaitok, a ti akaratotokból és megbízástokból az előterjesztőnek számos jobbágyát, akik az elvitt marhákat vissza akarták kérni, nagyon megverték és megsebesítették, sőt egyiküket kegyetlenül megölték. Ezenfelül bizonyos Boros Domonkost, a nevezett helység bíróját, aki a Bodrog vármegyében megbízott porta-számlálókhoz akart menni, hogy a hadiadót lerója, a szabad úton fogságba ejtettétek, az elfogottat több napon át bilincsben tartottátok, aminthogy jelenleg is tartjátok, a hadipénzt a fej adóval együtt erőszakkal elvéve tőle, az előterjesztőnek kárára és egyházának igen nagy veszteségére. Mivel pedig nem akarjuk, hogy ilyen hatalmaskodást bárki az ország lakosai közül elkövessen és az elkövetetteken csak úgy egyszerűen és teljességgel túl tegye magát, azért hűségteknek keményen és a leghatározottabban meghagyjuk és parancsoljuk, hogy ezen levelet megkapván és a dolgok így állván és lévén, amint előadattak, a kalocsai egyház káptalanjának tanúsága előtt, amely káptalant jelen levelünkkel erre kiküldetni erősen parancsoljuk, az előbb mondott marhákat és aprójószágokat, melyeket a ti megnevezett szolgáitok és jobbágyaitok elvittek, a mondott előterjesztőnek és jobbágyainak kár nélkül visszaadassátok. A fentebb említett Domonkost, a nevezett helység bíróját fogságtokból kiengedni és előbbi szabadságába visszahelyezni, az általatok tőle elvett hadipénzt hiány nélkül visszaadni, őket pedig minden okozott jogtalanságért kielégíteni köteleztettek, nehogy a továbbiajkban bárminémű panaszkodásra legyen ok felségünk előtt. Máskülönben úgy akarjuk és ismételten parancsoljuk, hogy jelen írásunk dátumához a 12. napra [júl. 29.] felségünk színe előtt, bárhol az országban tartózkodjunk is akkor Isten vezérletével, minden módon megjelenni köteleztettek, hogy az említett pénzek elvételéről kielégítő magyarázatot adjatok. Ezek után az előzményekből bármit is tettetek volna, vagy ezen levelünk tartalmára bármit válaszolnátok, azt rendeljük, hogy arról a kalocsai egyház káptalanja hűséggel felségünknek jelentést tegyen, másképp ne merészeljetek cselekedni. Átolvasva levelünket, azt az átadónak visszaadjátok. Kelt Budán, az Apostolok szétoszlásának ünnepét követő legközelebbi szerdán [júl. 18.], az Űrnak 1464-ik évében, uralkodásunk hetedik, megkoronázásunknak pedig első évében. (Papíron, pecsét nélkül.) 123