Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Vidékünk a török alatt
pedig energiáit minden megerősödésekor csak külső háborúkra tudta használni s így Magyarország életében egy új, harcias korszak kezdődött.276 A magyar főurak legjobbjai előre jelezték a veszélyt, hiszen kitűnő kémeik révén jól ismerték a török birodalom belső életét. Kemény, férfias szavuk azonban elvész a Habsburg udvar talpnyalóinak, haszonlesőinek, hajbókolóinak, udvaroncainak fecsegésében. A déli végek csatái között férfivá serdült Zrínyi Miklós tudna ugyan orvosságot a „török áfium”, a „rettenetes sárkány” ellen, de dörgő szava — Ne bántsd a magyart! — csak a magyarok szívében talál visszhangra. A bécsi kormány támadást tiltó sorozatos parancsai a nyugatra néző birodalmi politika érdekében fogantak. Magyarországon minden áron nyugalomra volt szükség, még akkor is, ha az ország és népe ezt keservesen megsínylette. Ezért nem volt szabad a törököt ingerelni, nehogy háborút kezdjen, ezért tiltottak le minden törökellenes akciót a magyar végvidékeken, s ezzel szinte a török előjogává tették a végek prédálását. Igaz, miért is fájt volna nekik a magyar föld népének rettenetes pusztítása? A török nagyarányú támadása nem váratott sokáig magára. 1660 nyarán Váradot veszik ostrom alá. Egy augusztus 8-án kelt levélből tudjuk, hogy a hatalmas sereg Rácországból kapott eleséget.277 Néhány nappal később (augusztus 27.) a vár török basa székhelyévé lett. 1663 nyarán pedig Érsekújvárt vette be Köprüli Ahmed, s ezzel Várad után a XVI. századi végvonalnak nyugati bástyáját vesztette el a tehetetlen ausztriai haditanács. A szultán a szegedi szandzsák — ebbe tartozik Baracska is — katonáit rendeli a Dunán ágyút, hadiszert és élelmet szállító hajók, védelmére. Újvár elfoglalása után a tatár csapatok nálunk telelnek. Legtöbbjük éppen Zombor táján.278 Ellátásuk nem lehetett könnyű feladat, mert 1662 júniusában országos fagy volt s így kevés tartaléka volt a rájáknak.279 Ezekben a zivataros időkben számtalan magyar került fogságba. Sorsuk iszonyú volt. Putnoki Zsigmond írja 1661-ből Krímből, Eskjurt nevű faluból, a tatár rabságból: Elsőben korbácsokkal, éheztetéssel, meztelenséggel sokat kínoztak, ezután kezemet lábamat hátra összevonván, az derekamra igen nagy követ kötvén felakasztottak, többig három vagy négy óránál, úgy annyira, hogy holtelevenen vettek le. Az ágyékom kiszakadván, az belem kijött. Azután meg két esztendővel úgy elvertek, hogy tomporomról a húst ollóval metélték le. Avval meg nem elégedvén, egy villa nyelére ültettek, két azsag fát alul töttek, az lábamra igen nagy követ kötöttek, az két kezemet két felé vontatták, úgyannyira, hogy sem éltem, sem haltam tizenkét hétig. Ezzel is meg nem elégedvén négy hónap múlva újabban felakasztottak kezemnél lábamnál fogva, de ez szenvedhető volt. Az szakállamat is kitépték meleg víz nélkül — fejezi be levelét a rabságban sínylődő Putnoki Zsigmond.280 A katonai megerősödéssel párhuzamosan a közigazgatásban is változásokat tapasztalunk. 1661-ben úgy vélekedett a török, hogy a fetva szerint, a tetten ért. külföldi — értsd alatta magyar végvi-6 81
