Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Vidékünk a török alatt
Egörnek tálán hyret ha hallottak, nem az hogi oda zolgaltanak vagi fizettenek volna, valamy oláh falukra reá möntenek föl akartak vönny es az w birtokok ala vinny, kik közzwl az port ara möntenek es paranciolatot hoztanak reánk hogi meg öryzzwk wket.”232 Az történt tehát, hogy az egri vitézek Bács tartományba mentek le és egy falu népét át akarták költöztetni Eger alá. A falu lakói közül azonban néhányan a magas portára (Isztambulba) mentek, ahonnan parancsot hoztak a budai pasának: védje meg őket. Ha az utóbbi inkább a budai pasa ravaszkodásának látszik is, annyi bizonyos, az egriek egészen Bács megyéig jártak le portyázni. 1579-ben Czobor Imre nádorhelyettes szerződést kötött Szegedi Ferenc egri katonával, hogy a török hódoltság alatt lévő birtokairól, elsősorban Czobor-Szent-Mihályról (ma Zombor) a földesúri jövedelmeket szedje be.112 A magyar földesurak ilyen törekvése a XVII. században bontakozik ki erőteljesebben, ezért ott még visszatérünk rá. A portyázások mellett 1577-ben, 1535-ben és 1586-ban pestis és éhhalál apasztotta a lakosság számát, de a legnagyobb érvágást a század utolsó évtizedében bekövetkezett eltelepítés jelentette.234 A tizenötéves háború (1593—1606) egyik kimelkedő hadi eseménye Esztergom várának visszavétele volt a töröktől.235 A hosszúra nyúlt ostromban mindkét fél seregében harcoltak rácok s a vár bevétele végülis a bent élő rácok segítségével vált lehetővé.236 A vár kapitányává Pálffy Miklóst nevezték ki 1595 legvégén. A szüntelenül ide-oda hullámzó harc az egész vidéket pusztává tette. Éppen ezért Pálffy egyik legsürgősebb teendője a vidék benépesítése volt. Először Ö-Buda és Pócsmegyer környékéről telepített fel embereket, de mindez kevésnek bizonyult. Ezért 1597 nyarán mélyebben lemerészkedik a hódoltságba és egészen Tolnáról hoz újra keresztény embereket. Ekkor a rácokat is meg akarta nyerni céljának, de azok nem álltak rá az alkura. A következményeket Pálffy Miklósnak 1597. július 20-án Rudolf császárhoz írott leveléből ismerjük: az újvári, komáromi és esztergomi zsoldos gyalogosok 385-en portyázásra mentek, hogy a török kalandozását ellensúlyozzák s a csauszoktól valamely híreket puhatolhassanak ki. Útközben Szentendrénél még vagy 100 katona csatlakozott hozzájuk, ám semmi kedvező hadi vállalat nem kínálkozott nekik. Megtudták azonban valahonnan, hogy a bajai bég népével elvonulásra készül s ezért Bajára törtek. A rácokon kívül 400 törököt mészároltak le, ingóságokkal nehezen megrakott 35 szekeret, 1100 ökröt és tehenet, 400 lovat — melyek közül 200 nyerges volt —, zsákmányoltak s ezekkel a levélírás napján szerencsésen haza is tértek Újvárra. Mielőtt elhagyták volna Baját, felgyújtották azt és egészen elhamvasztották. Ugyanakkor Pálffy kémeket küldött a török császár táborába Filipopolba és Adrianápolba. Ezek egyúttal egy pátenst vittek a rácoknak, hogy a király jogara alá meneküljenek és hagyják el a török megsegítését. Ennek nyomán 14 község megígérte a hódolást és követeket küldött Pálffyhoz, aki a községek nevét megírta a császárnak, de az oklevél közlője ezeket elhagyta. A rácok a következő feltételeket szabták: első évben nem fognak adót fizetni. Ez-71
