Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Miről vallanak az anyakönyvek?
A háromnyomásos gazdálkodás általánossá vált és vezető helyét egészen a századközépig megőrizte. Gátolta a váltógazdálkodásra való áttérést a sertésjárás, a közlegelő; a parasztoknak őrizniök kellett bevetett földjeiket, ha munkájuk gyümölcsét élvezni akarták. A váltógazdálkodásra való áttérés legfőbb akadálya a tagosítás hiánya volt.662 Az ugarlegelőhöz való ragaszkodás bénította meg több helyen a váltógazdálkodásra való áttérést. Baracska ilyen szempontból — láttuk — előnyös helyzetben volt. A hatalmas Duna-ártéri legelőket a kamarával közösen birtokolta, de ettől még mindenkinek jutott bőven legelő. A Kajla és Böde erdeiben a csátaljai és dávodi jobbágyokéval együtt legelt a jószág, ha külön-külön járásokban, csordákban is. A dávodiak például a Böde erdőben lévő Kiss Málás szigetre tartottak igényt.663 Ez a joguk már régebbi keletű kellett legyen, hiszen Dávod már 1821-ben panaszolja, hogy közlegelője elégtelen a marhák tartására és a dunai áradásoknak is ki van téve, tetejébe ebből a Böde és Kajla nevű részeket részben az Erdei Cameralis Hivatal, részben az Arendális Uradalom elvette tőlük. így a Dunára nem tudnak lemenni itatni, illetve csak úgy, hogy a marháktól taksát fizetnek.664 A kiküldött alszolgabíró jelentése ugyan nem maradt ránk, de a súrlódás valamiképpen rendeződött, hiszen még az 1830-as években is idejárnak a dávodiak marhái. A telecskai hátságon fekvő községeket jobban nyomorította a legelőhiány, hiszen majdnem minden legelőt felszántottak, s ezért széna sem termett.665 Igaz viszont, hogy néha a Duna melléki helységekben a kaszálók még március végén is víz alatt voltak és csak a homokosabb-magasabb helyeken számíthattak szénatermésre.666 A legelő javításával senki sem törődött: „itt-ott egy magános székfűt, tömérdek fűtejet, ugyannyi mindennemű tüskét, bengét, csalmatakot, redőszirmot, kisebb nagyobb farkkórót, ezer négyszögölnyi téren egy törpe herét, kemény tarackot és porcsint, de annyival több nyakót, bojtorjánmizsótot s egyéb bogáncsfajtákat találsz. Réteinket a szokatlan magasságú .. ár meghágott partjain kiöntve lakta; június végével lehúzódott a víz, de elrontá a fűtermést, öles magasságú káka, czetkény és gyékény, kemény sás és csatak verte fel a rétet; a korán elvirágzott lórom s ászát mind megannyi pálca, közötte egy-két pólépimpót, szigorállt, nadálytőt s komócsint lelhetni csak ; de mégis fel kelle mindet takarítani, s csupán azon egyszerű okból, mert jobb takarmányunk nincs.”667 A takarmánynyal, ha volt is, nem gazdálkodtak rendesen. Amíg tartott, félig gázolt a marha a szénában, s ha elfogyott, kórón volt kénytelen rágódni.668 A legelők minősége kifogásolható volt ugyan, de nagyságuk messze meghaladta az országos átlagot, amint azt fentebb láttuk. Ezért szánthatták fel minden évben a réteket és vethettek bele kukoricát, zabot, árpát és kölest. A kitűnő gyúricsi földeket is felszántották, így az állatokat kénytelenek voltak a szigetre lehajtani. A rideg tartás mellett nem ügyelhettek a tenyésztésre, még kevésbé törődtek az új igényeket (tejhozam, gyapjúminőség) kielégítő fajták kiválasztásával. A marha- és lótartás az 1340-es évekre kezdett 212
