Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)

II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Miről vallanak az anyakönyvek?

szögöllel számítva).5'9 Mondanunk sem kell, hogy igen sok helyen — közöttük Baracskán — nem volt meg a kívánt földterület. A jobbágybirtok szempontjából legfontosabb kérdésről az ur­bárium első pontja intézkedett. Ebben kellett meghatározni, hogy egy-egy községben hány hold szántóföld és hány kaszás rét tartoz­zék egy egész telekhez, vagyis egykori kifejezés szerint mekkora szántóföld- és rétterület alkossa az úrbéri telki állományt. Osztá­lyozni kellett a határban található földeket. A legjobbat az első osztályba, — a legrosszabbat a negyedik osztályba sorolták. Ettől az osztályozástól függött a telekhez tartozó szántóföldek holdjai­nak száma. Elsőrendű földből jóval kevesebbet kapott a jobbágy, mint a silányabb 2., 3., vagy 4. osztályúból. A földesurak feljebb, tehát jobb osztályba kívánták sorolni a földeket, hiszen így terü­letileg kevesebb jutott a jobbágyoknak. Az osztályozás körül az egész országban dúlt az ádáz harc. A megyék közül egyedül Bács fogadta el a megállapított besorolást, csupán a holdak nagyságát akarta a föld minősége szerint 1100—1200—1300 négyszögölben megállapítani.580 Hosszú évek elvi előkészítő munkája után a gyakorlati megva­lósítás következett. 1772. június 23-án pedig írásban rögzítették az új állapotot. Ezek az ívek azonban az idők folyamán elkallódtak, s így Bács megyéből egyedül a baracskai maradt meg, bár ez is csonkán.581 Az első két oldal leszakadt. Ezt onnan tudjuk, hogy a megmaradt ív mindjárt „áthozattal” kezdődik. Az árenda 30 forin­tos áthozata, miután egy jobbágy a házhely nagyságától függetle­nül 1 forintot fizetett, 30 családfő hiányát jelenti. Az összeírás következetlen a nevek feltüntetésében. Többnyire a mai, általunk megszokott sorrendben hozza azokat, de néha elől és latinul szerepel a keresztnév. A nevek mögött, vagy előtte sze­replő succ. a successor=utód, jogutód rövidítése. Vidua özvegyet, junior az azonos nevű család ifjabb, senior az idősebb tagját jelen­ti. A kimutatás fejlécében található No., illetve Nro =szám, da­rabszám, mennyiség. Most pedig következzék az összeírás: 164

Next

/
Thumbnails
Contents