Hajdók Imre - Kőhegyi Mihály: Nagybaracska földrajza és története 1848-ig - Bajai dolgozatok 2. (Baja, 1976)
II. Kőhegyi Mihály: Történelem - Az új élet küszöbén
1715 1720 Almás 8 család 6 család Baja 237 család 190 család Baracska 12 család 19 család Borsód 7 család — Dautova 14 család 22 család Jankovácz 8 család — Katymár 7 család 7 család Monostor 5 család 4 család Szántóvá 20 család 20 család Szentiván 31 család 24 család Baracska tehát, mint már századokkal ezelőtt, a közepes nagyságú községek közé tartozik népességét illetően. Az 1715. évi összeírást az adózás rendszerének korszerűsítésére rendelték el, s vele lényegében a földadó bevezetésének alapját vetették meg. Alapul nem a jobbágyok tényleges ingóságait, vették, hanem egészen új elvként a föld minőségét, termékenységét vizsgálták. A jobbágy neve után azt kellett beírni, hogy őszi és tavaszi búzából mennyi köblöt vetett, hány köblött hagyott ugarnak, menynyi az átlagos termése, hány kaszás rétje, hány kapás szőlője van? Mivel a lakosság tisztában volt azzal, hogy az összeírás az adózást szolgálja, mindent elkövetett, hogy valóságos vagyoni erejét az öszszeírók ki ne fürkészhessék.413 Bár a bevallásokat eskü alatt szedték ki az összeírok, azonkívül kötelesek voltak a lakosoknak földbirtokra vonatkozó bemondását a határban végzett szemrevételezéssel ellenőrizni, mindennek vajmi kevés hatása volt. Ami az ellenőrzést illeti, kétségtelenül megállapítható, hogy az összeírok csak ritkán tettek eleget kötelességüknek — erre nem is igen lett volna idejük —, ahol pedig megtették és a lakosság bevallását a látottak alapján helyesbítették, ott sem lehettek az eredmények megbízhatók, hiszen az ellenőrzést nem méréssel végezték, hanem pusztán a határ feltekintése útján.414 Az összeírtak köre bizonyos fokig attól függött, hogy — a mindig idegen megyéből lévő hivatalnokok — miként ítélték meg a lakosok adózó erejét. Baracska esetében, az országos utasítás ellenére, így kerültek bele 1715-ben a teljesen szegény, adóképtelen zsellérek. A Máramaros megyei tisztikar viszont nem tudta pontosan leírni a környék földrajzi viszonyait, s nem teljesen értette a számára kevésbé áttekinthető, idegen termelési viszonyokat (ártéri szántók, legelők váltakozása homokos területekkel) sem. 1715-ben ezeket jegyezték fel Baracska összeírásának a végére: „Ez a helység szántófölddel, legelővel és szénát adó réttel a kincstári kamara területén rendelkezik, s mindez saját hasznukat szolgálja. A mohácsi erdőt használják. Halászni, főként télvíz idején, rendszerint a Dunából kiemelkedő helyeken szoktak. Más jövedelmük nincs.” E szűkszavú leírásból néhány dolog mégiscsak kiderül. Elsősorban az, hogy a helység a kamara tulajdonát képezi. A budai kamarai adminisztrációt — láttuk — közvetlenül a török kiverése 103
