Gonda Béla: Türr tábornok születésének száz éves évfordulójára (Baja, 2008)
Baja az októberi forradalom és a szerb megszállás alatt (1918-1921)
részben hazafiasán viselkedett ; tudja, hogy a munkásság nagy része nem vétett a haza és a város érdekei ellen ; ismeri a bűnösöket, akiket csakis az illetékes fórumok fognak felelősségre vonni a Haza és Baja ellen elkövetett bűncselekményeikért.“ Az utolsó időszaki jelentés szerint a szerbek 1921. januárjában az árvák pénzeire akarták rátenni kezüket s felhívták a bajai pénzintézeteket, hogy az árvák pénzét s a kezelésükben levő városi alapokat szolgáltassák ki. Baja város pesti törvényhatóságának kérésére a magyar külügyminisztériumnak sikerült a szerbek tervét megakadályozni. Vámos (Wunderlich) József és Meskó Zoltán 1921. március 2-án felkérték gróf Teleki Pál akkori és jelenlegi miniszterelnököt, valamint Gratz Gusztáv külügyminisztert, hogy a Valjevóba internáltak kiszabaditása érdekében tegye meg a diplomáciai lépéseket. A kiutasítások ellensúlyozására a tanács felkérte Szentgály Antal főmérnököt, a fővárosi Közmunkatanács akkori alelnökét, hogy Hohler angol meghatalmazott miniszter, az angol misszió vezetője előtt tolmácsolja a bajai sérelmeket, egyben a panaszokat tartalmazó két angol memorandumot is adja át. Az intervenciónak sikere is volt. 1921. május 21-én egy angol őrnagy leutazott Bajára a panaszok kivizsgálására. Kiürítési bizottság. Ezen az utolsó közgyűlésen a küszöbön álló felszabadulásra való tekintettel, Baja város érdekében egy pénzügyi gazdasági bizottságot választottak, melynek elnöke : Kobelrausch László, alelnöke Szentgály Antal, tagjai : Vámos (Wunderlich) József, Novoth Béla, Schnetzer Ferenc, Meskó Zoltán, Ezsőly Mihály, Engelmann Ignác, Vas Imre, Monostori Dezső, Csapiáros Géza dr., Margalics Andor, dr. Hermann Adolf, Scherer Sándor, Schmiedt Béla, dr. Hermann Richárd, Rutterschmidt Károly, dr. Tomcsányi Béla, Freund Izsó és Salamon Jakab lettek. Ugyanakkor a bel- és külföldi lapok állandó informálására Szentgály Antal elnöklete alatt a következő 20 tagú bizottságot választották : Meskó Zoltán, Vámos (Wunderlich) József, dr. Pilinszky Ferenc, Kuthy Dezső, dr. Szirmai Vidor, Fehérváry Dezső, Ezsőly Mihály, Artinger Imre dr., ifj. Malcsiner Emil, Birinyi József, dr. Hermann Adolf, Sáfrán István, dr. Hermann Richárd Schillinger Oszkár, Schnetzer Ferenc, dr. Tomcsányi Béla, Vas Imre, dr. Kun Ármin és dr. Kanyó Gyula. Zárszámadás. A pénzügyi bizottság beterjesztette az 1920. évi zárszámadásokra vonatkozó jelentését, mely szerint az 179