Gonda Béla: Türr tábornok születésének száz éves évfordulójára (Baja, 2008)
Függelék - Merk Zsuzsa - Rapcsányi László: A múlt ébresztése
221 sok dolga volt, mindig sietve járt. A családi hagyomány szerint sokan Knézy Loholnak, mások Sietek Lehelnek nevezték, becézték. Állítólag egyszer ezzel a címzéssel kapott levelet Amerikából: Dr. Lehel ügyvéd. Bácska.” A levél így is megérkezett. Veronika ma is tudja utánozni nagyapjának jellegzetes hódsági sváb kiejtését, mely mulatságosan másként hangzott, mint az őket tanító „német néni” beszéde. Arra is emlékszik, hogy ha a nagy család gyerekei közül valaki megsérült, véresre horzsolódott karja vagy térde - ami a Sugovica-parti rajcsúrozásnál könnyen előfordult -, „nem haza mentünk segítségért, hanem nagyapa ügyvédi irodájába. Benne bíztunk legjobban.” Knézy Judit etnográfus - Lehel legidősebb fiának, Lászlónak leánya - megőrzött egy verset, amit Katalin nővére névnapjára írt a nagyapa. Alkalmi vers létére felmutat némi költői tehetséget. ímé a vers: „Hahó, hahó, Te kis Kató! Ha egyszer sok-sok év után Eszedbe jut, s megkérdezed, Minő is volt nagyapám? Elmondják Néked biztosan: Tengernyi könyvet olvasott, S könyvek között kereste A bölcsebb, szebbik holnapot. De hittel mondhatom Neked, Kicsinyke lelkem, kis Katám, Könyvek millió sora nem ér fel Ez egy szavaddal: Nagyapám. ” Knézy Lehel könyve 1940-ben jelent meg. Az anyaggyűjtésre minden bizonnyal évfordulók serkentették. A Gutenberg-év, valamint Baja szerb megszállás alóli felszabadulásának közelgő, 20. évfordulója. Az évfordulók sora tragikusan esik egybe Magyarország háborúba sodródásával és a Délvidék visszatértével. Utószavának aggódással teli sorait az 1944. év igazolta.A háború eléri a várost. A szövetséges légierő bombázta 1944. szeptember 21-én a Duna-hidat. A Duna fölött még álló két hídpillér alatt menekültek Baja város közhivatalai a Dunántúlra. Erről a menekülésről szólnak Knézy Tamás, Knézy László vízügyi mérnök fiának (Lehel unokájának) 1952-ben írt sorai: „Háború. Az utcán a menekülő sváb paraszttömegek végtelen szekérkaravánja döcög. Apa október első napjaiban - 1944-ben vagyunk - azzal a hírrel jött haza a hivatalból, hogy az oroszok bevették Szegedet, s már a Duna-Tisza közén vannak, s hogy a Folyammérnöki Hivatal el fog menekülni felsőbb rendeletre, és természetesen neki is mennie kell. A felnőttek kétségbe vannak esve. A Hivatal a személyzet tagjainak is helyet biztosít. Ilyen körülmények között, tartós bénázás után csomagoláshoz fogtunk. Szerencsénkre tanyahajónk (mert a Hivatal lakóhajóin történt a menekülés) elég tágas helyet biztosított, így elég sok ingóságot elvihettünk. Október 12-én korán reggel indultunk a hajókhoz általános kétségbeesés közepette. Nagyapa, Nagyanya és a família. A hajók a Sugovica torkolatánál álltak. A parton egy csomó hajóalkatrészen, gerendán átbukdácsolva megtekintettük a jövendő lakásunkat. Szép, kívül sárga és fekete, belül világoskék hajó volt. Megtörtént a bepakolás. Mi ebbe
