Gonda Béla: Türr tábornok születésének száz éves évfordulójára (Baja, 2008)
Baja az októberi forradalom és a szerb megszállás alatt (1918-1921)
magyarul tudtak — nagymértékben segítették elviselhetővé tenni meghurcoltatásunknak ezt a szakaszát. A járási rendőrfőnök rövid ott-tartózkodásunk után a jelentkezési kötelezettségeket akként enyhítette, hogy a naponkénti jelentkezést felváltva : két személyre redukálta. Az első hónap eltelte után, miután magatartásunk egyetlen esetben sem esett kifogás alá, felhívott bennünket, hogy kérjük internálásunk megszüntetését, kérelmünket majd pártolólag fogja felterjeszteni, esetleg személyesen elvinni Belgrádba. Valjevói tartózkodásunk kezdetén felkerestük mindanynyian Szathmáry István volt bajai földink, kórházi gépész sírját, aki valjevói internálása alatt hastífuszban meghalt. A húsvéti ünnepek közeledtével az iránt érdeklődtünk, hogy résztvehetnénk-e a feltámadási ünnepen és megjelenhetnénk-e abban a templomban, amelyben főleg katolikus katonaság (szabadkai fiuk) jelenik meg. A dolog eleinte jól indult, de az utolsó nap délelőttjén értesültünk, hogy a divízió parancsnoka nem járult hozzá, hogy mint politikai okokból internáltak, a katonasággal egyidőben legyünk jelen a templomban. A feltámadási ünnepen nem is vehettünk részt. Mégis, hogy, ha az ünnep vallási része elmaradt is, ragaszkodtunk a tradíciókhoz és elhatároztuk, hogy a városon kivül egy korcsmában főzzük meg magunknak a húsvéti bárányt, ami a magyar feltámadási ünnepély befejező szokása. Ezen az ünnepi vacsorán már tizen vettünk részt, mert internáltságunk első napjaiban találkoztunk Hallósy Endre csávolyi gyógyszerésszel és megismerkedtünk Rozsnyay Lajos pécsi lakos, baranyai földbirtokossal, akik mindketten csatlakoztak hozzánk. Sőt Rozsnyay Lajos, aki egyébként kunsági fiú, nemcsak a bárányhust vásárolta meg, hanem azt a kunságiak módján egy csepp viz nélkül és olyan ízesen főzte meg, hogy a megfelelően történt leöblités után, rövid időre internáltságunkat is elfelejttette velünk. Jól eltöltött este után, mielőtt lepihentünk volna, feketekávéra benéztünk azon vendéglőbe, ahol mindennap étkezni szoktunk. Mikor az ott jelenlevő zenészek észrevették, hogy magyarok vagyunk, legnagyobb meglepetésünkre, régi magyar nótákat kezdtek játszani. Annyi meghurcoltatás, szenvedés után messze Szerbiában magyar nótát hallani, valósággal extázisba ejtett bennünket, de hamarosan feleszméltünk, mert ugyanazon helyiségben egy másik asztalnál szerb katonák borozgattak. Nagy örömünket ijedtség váltotta fel és gyorsan leintettük a cigányprímást. Ezt látva a szerb katonák, néhányan átjöttek hozzánk és magyarul szólva, kijelentették, hogy ők is magyarok : mindannyian szabadkai bunyevác fiuk. Megnyugtattak bennünket, hogy nem kell félnünk, mulathatunk magyar nóták mellett. Erre nemcsak örömünk tért vissza, sőt az összetalálkozás még fokozta is azt. Néhány órát töltöttünk együtt szép 149
