Knézy Lehel: Baja a forradalom és a szerb megszállás alatt 1918-1921. Történelmi feljegyzések /1940 - Hasonmás kiadás/ (Baja, 2009)
V. Garibaldi sziciliai expedíciója
52 ♦ A santa-mariai döntő győzelem után október 5-én ismét kinevezte Tiirrt Nápoly városa és tartománya katonai parancsnokává. Ebben a rendkívüli fontos és kényes állásban tűnt ki legjobban. Türr nagy diplomáciai ügyessége, erélye és főkép tapintata, mellyel az ellentétes politikai és személyi aspirációkat, intrikákat, fondorkodásokat sikerült úgy kiegyenlíteni, elnémítani, hogy azok ne nehezítsék meg, ne kompromittálják Garibaldi és Cavour végcéljának megvalósítását, az olasz egység megteremtését. Türr-nek valóságos 'tojástáncot kellett járni Garibaldi és az általa mindvégig gyűlölt Cavour, a köztársasági Mazzinisták s a többi lázongok és zajongók között. S kiváló diplomáciai ügyességéről tesz tanúságot, hogy az ellentétek közt is harmóniát tudott teremteni. Garibaldi teljes mértékben méltányolta azokat a rendkívül nagy szolgálatokat, melyeket kedvelt tábornoka az olasz egység megteremtésének tett s 1860. október 29-én kinevezte Tiirrt altábornaggyá. A santa-mariai győzelem után Cavour jegyzékben tudatta a hatalmakkal, hogy a királyuk által cserbenhagyott nép és hatóságok óhajának engedve, a piemonti sereg bevonul Nápolyba, ami okt. 7-én megtörtént. A nápolyi kormány október 8-án elhatározta* — mely határozat létrehozatalában Türmtk igen nagy része volt* — hogy Nápoly csatlakozik Piemonthoz és megalakítja vele az egységes Olaszországot. — November 7-én Victor Emánuel bevonult Nápolyba, Olaszország királyává lett. Hogy minő kiváló szerepe volt ebben a nagyjelentőségű katonai és politikai eseményben Türr tábornoknak, arról már ítélt a pártatlan történelem, mely Türr legendás alakját odaállította közvetlen Garibaldi mellé s örök időkre biztosította az olasz nemzet háláját azok iránt a magyar hősök iránt, kik legjobb tehetségüket* sőt vérüket áldozták az olasz egység kivívásáért. De amikor Türr és honfitársai az olasz nép felszabadításáért harcoltak, lelkűk mélyén óit derengett a remény sugara, hogy a szabaddá tett olasz nép segélyével fölszabadíthatják majd saját elnyomott hazájukat is. Ez a remény adott nekik erőt ós bátorságot, ez tüzelte lelkesedésüket, mikor idegenben harcoltak s ez volt vágyaik, törekvéseik rugója, mely a harcok lezajlása után is tovább űzte, hajtotta, lelkesítette őket, hogy megragadjanak minden
