Knézy Lehel: Baja a forradalom és a szerb megszállás alatt 1918-1921. Történelmi feljegyzések /1940 - Hasonmás kiadás/ (Baja, 2009)

II. A badeni forradalom

17

♦

Megbízást is kaptam Kossuthtól, hogy Piemontban az eseményeket kísérjem figyelemmel.

Nem szorítkoztam a megfigyelésre. Az olasz forradalom érdekében működtem, amikor az egész lombard-velencei királyság fölkelése volt tervbe véve.

Együtt működtem nevezetesen Calvival, aki a velencei forradalomban tett nagy szolgálataiért ezredesi rangot nyert és akit az osztrákok Mantuában kivégeztek.

Hosszadalmas lenne, ha az 1849. és 1853. közti eseményeket, a Mazzinival együtt szervezett konspirációkat, az osztrák uralom ellen folytatott csetepatékat és összeesküvéseket rendszeresen akarnám itt elmondani.

Nagy csatákat nem vívhattunk, diplomáciai téren sem várhattunk eredményeket, és így arra kellett szorítkoznunk, hogy az osztrákot zaklassuk, a népben ébren tartsuk a forradalom szellemét. Február 5-én Stradellába érkeztem és ott 70—80 társamat találtam. Éjszaka mindegyikünk fegyvert kerített magának. (Azok egy reakciónárius ember palotájában voltak, mert ott senki se kereste. Az illető szenátor intendánsa tartott velünk.)

Az erdőn át Pávia felé haladtunk; de a város közelében egy ügynökünk, akinek nem tudom a nevét, elénk jött és értesített bennünket, hogy a város, amelyet két zászlóalj gyalogság és két század lovasság tartott megszállva, nem akar fellázadni. Azt tanácsolta nekünk, hogy vonuljunk vissza. Látva, hogy tervünk meg van hiúsítva, de február 6-ára Milánó tervez fölkelést, elhatároztuk, hogy átkelünk a Pó-folyón és Milánó felé tartunk. Sacchi és Winkler a piemonti lakosság körében bajtársakat toborzottak, én pedig jó átkelőhelyet kerestem. Február 6-áról 7-ére való éjjel egy hajót kerestem és odavitettem mágam a Costa Corliniana kis szigetre, mely Lombardia és Piemont közt terül el. Ott 12 emberünket kerestem, akik egy fegyverraktárt őriztek. A fegyvereket biztosabb helyre akartam vitetni, de embereim helyett piemonti csendőröket találtam, akik letartóztattak. Megadtam a vészjelt, hogy a hajón levő embereim értesítsék Winklert és Sacchit, hogy szükségem van a segítségükre. Váltig reméltem, hogy ők majd kiszabadítanak. De ekkor a piemonti csendőrbiztos értésemre adta, hogy a milánói fölkelés meghiúsult; gratulált nekem és embereimnek, hogy nem kel-2