Knézy Lehel: Baja a forradalom és a szerb megszállás alatt 1918-1921. Történelmi feljegyzések /1940 - Hasonmás kiadás/ (Baja, 2009)

Tartalom

134 ♦ folytatott beszélgetések rendezését és feldolgozását tekintette hivatásának. Becsületbeli kötelességének tartotta, hogy megőrizze atyai barátjának emlé­két. Szorgalmazta, hogy Türr István szülővárosa, Baja méltó módon vállaljon részt ebből a munkából. Türr István születésének közelgő centenáriumára Gonda Béla először 1924. május 10-én kelt levelében hívta fel Baja város polgármesterének fi­gyelmét. Nagyságos Polgármester Úr! Jövő 1925. évi augusztus 11-én lesz 100 éve, hogy hazánk nagy fia, Türr István tábornok Baján született. Több mint 30 éven át voltam vele közelebbi összeköttetésben, s utolsó napjaiban és halálakor is mellette voltam; az egész vi­lágról jött részvétiratokat én intéztem el, az életére vonatkozó adatok egyedül nekem állnak rendelkezésemre. Szeretném ezt a 100-ados évfordulót országosan is, Baján is, Olaszországban is megünnepeltetni. Ha 12 évem mellett az isteni gondviselés megengedi, szándékom Türr életrajzát legalább nagy vonásokban megírni (teljes életrajzát csak egy hivatásos historikus írhatná meg, évekre terje­dő tanulmány a Nemzeti Múzeumban í az olasz kormánynál lévő iratai átku­tatása után), í ezt az egyedül az én rendelkezésemre álló képekkel díszítve a 100-ados évfordulóra kiadni. De e mellett akkorra okvetlenül gondoskodni kel­lene, hogy a nagy tábornok jeltelen sírja fölé hozzá méltó emlék állíttassék, s Ba­ja városa is megörökítse valamiféle látható emlékkel nagy fiának emlékét. Arra kérem ezért Nagyságos Polgármester Urat, legyen szíves ezt az ügyet teljes odaadással a kezébe venni, s talán egy kis bizottságot szervezni, mely meg­állapítsa, illetve előkészítse a bajai Türr-ünnepség módozatait, j gyűjtésével le­hetővé tegye egyrészt Türmek Baján méltó megörökítését, másrészt hozzájárul­jon Türr síremlékének és életrajza kiadásának költségeihez. [...] ha kívánni méltóztatik, magam is lemegyek Bajára az ügy megbeszélése végett. Kiváló tisztelettel Gonda Béla ny. miniszteri tanácsos a Magyar Adria Egyesület elnöke A város nem siette el a válaszadást. Pontosabban: a ránk maradt, a vá­ros és Gonda Béla között folyt, a Türr-életrajz megjelentetésére vonatkozó le­velezésben nem találtunk választ a fenti levélre. Itt kell elmondanunk, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents