Knézy Lehel: Baja a forradalom és a szerb megszállás alatt 1918-1921. Történelmi feljegyzések /1940 - Hasonmás kiadás/ (Baja, 2009)

Tartalom

130

♦

szolgálatba lépett. 1855. szeptember 3-án szolgálati főparancsnokától megbízást kapott, hogy ezredesi rendfokozattal szerezzen be lovakat és szekereket a hadsereg számára. Ez ügyben át kellett mennie az osztrákok által megszállott Romániába.

„November 1-jén érkeztem Bukarestbe. Másnap, járva a rám bízott ügyek elintézése végett, az utcán találkoztam Hauszer nevű osztrák tiszttel, aki korábban velem együtt szolgált a Ferenc Károly ezredben. Feljelentésére még aznap letartóztattak.”

Türr Istvánt, akkor angol ezredest Brassóba szállították, vasra verték, és hónapokon át folytak a kihallgatások. Végre 1856. február 22-én a hadbíróság elé vezették, felolvasták az ítéletét. Mivel 1849-ben dezertált a császári hadseregből, és átállt az ellenséghez, ott szolgált, majd azóta legbuzgóbb támasza volt annak a forradalmi propagandának, melynek célja az olasz tartományok és Magyarország elválasztása az osztrák birodalomtól, felségárulást követett el. Mindezért, összes javainak koníiskálása mellett kötél általi halálra ítéltetik.

„Az auditor komor ünnepélyességgel hangoztatta ezeket a szavakat, és szünetet tartott, hogy lássa, milyen hatást tesznek rám a szavai. Azután így folytatta: Ö felsége, a császár nagylelkűségében a halálos ítéletet átváltoztatta örökös száműzetésre.

Másnap hajnalban szabadon is bocsájtottak, de két rendőrrel kísértettek, mert nem engedtek vissza. Nagyszebenen, Szászsebesen, Magyar-Becsén, Újvidéken át Triesztbe vittek; onnét Corfura mentem, ahol megkegyelmeztetésemért köszönő táviratot intéztem az angol királynéhoz.”

A valóságos életveszedelemmel járó politikai konspiráció „kisregénye” olasz és francia kiadásban már a következő esztendőben az olvasók elé került. Az osztrák birodalomban a sajtóhatóság tiltott könyvnek minősítette.

Gonda Béla minden rajongó tisztelete ellenére nem akart apoteózist írni Türr Istvánról. Három és fél évtizeden át folytatott beszélgetéseik alatt is megőrizte tapintatos kíváncsiságát. Firtatta a kényes kérdéseket, főként azt, hogy miért állt ki teljes mellszélességgel a 67-es kiegyezés mellett.

„Ö, aki annyit harcolt a népszabadságért, annyi sokféle forradalmi tervnek volt tevékeny részese, mellyekkel az elnyomott hazát óhajtotta az osztrák zsarnokság alól felszabadítani, de akinek másrészt oly közelről volt alkalma megismerni az uralkodók és diplomaták boszorkánykonyháját: a nemzet és királya kibékülésében s e kettő benső egyetértésében az ország békés fejlődésének, jobb jövőjének biztos zálogát látta.”