P. Szojka Emese: Néprajzi csoportok Baja környékén. Vezető a Türr István Múzeum néprajzi állandó kiállításához (Baja, 1990)
Gyári anyagból elsőként az íves szabású pruszlikok készítése ment át a varróasszonyok kezébe. Jellegzetes díszítésű darabjait a bunyevácok viselték a Baja környéki falvakban. Balkáni ízlés szerint széles arany- és ezüstpánttal szegélyezték. Varróasszonyok készítették az ünnepi főkötőket is. Érsekcsanádon és Szeremlén ügyes kezű hímzőasszonyok varrták ki a rámára feszített főkötőnek való anyagokat, művészi igénnyel, számtalan öltésformát alkalmazva. A bunyevácok és a németek fémszállal díszített, farkas főkötőt viseltek. Elkészítésük ugyancsak különleges szaktudást igényelt. Vidékünkön a varrógép falusi háztartásokban való elterjedésével alakult ki a kötények színes, gépi tűzésű díszítése. Divatja a múlt század nyolcvanas éveiben Nagybaracskáról indult ki, és a vele azonos műveltségi körhöz tartozó falvakban vált népviseleti darabbá. Kezdetben a szoknyák alját, a pruszlikokat és a férfiruhákat díszítették szerény mértékben tűzéssel. Ez a díszítésforma a kötényeken teljesedett ki. Először a klottból, majd az atlaszselyemből, végül a bársonyból való kötvényeket varrták ki géppel. Divatja közel négy évtizeden át tartott. Fazekasáruk A paraszti háztartások edényszükségletét nagyrészt a fazekasipar termékei elégítették ki. Falusi használatra dolgozó fazekasok városon és vidéken egyaránt működtek. A mesterség egyik fontos tényezője a helyben bányászható nyersanyag volt. Eszak-Bácskában csak Bajának volt számottevő fazekasipara. A történelmi Bács-Bodrog vármegyét tekintve is mindössze két helyen, Bezdánban és Zomborban (Bezdan, Sombor - Jugoszlávia) működtek fazekasok. A bajai fazekasipar kifejlődését a város határában, a Duna árterében, az egykori Posványos és Békavár környékén fellelhető agyag tette lehetővé. Ebből tálasedényt készítettek. A főzőfazéknak alkalmas tűzálló agyagot a kályhásmesterek szerezték be a gömöri és a nógrádi agyagbányákból. A bajai fazekasok nemcsak a közvetlen környéket látták el áruikkal. A múlt században főzőedényeik a vízi kereskedelem útján, bosnyák kereskedők közvetítésével Albániáig jutottak el. A mesterség fénykora az 1850-es évektől századunk elejéig tartott. A Fehér, a Magyar és a Rác nevű családok tagjai alkottak jelentősebb fazekasdinasztiákat a városban. Az egyes fazekasközpontok értékesítési körzetei olykor egybeestek. Azonos területen megtalálható több készítési helyről származó áru. így a Dunántúl és a Duna-Tisza közének egy részét főzőedénnyel ellátó 22
