P. Szojka Emese: Néprajzi csoportok Baja környékén. Vezető a Türr István Múzeum néprajzi állandó kiállításához (Baja, 1990)

cigányok (cigányul beás vagy dunas) foglalkoztak, akik közvetlenül Románia területéről vándoroltak Magyarországra, a XIX. század második felétől nagyobb tömegben, amikor a cigányrabszolgaságot eltörlő törvényeket ott meghozták. Baja környékét tekintve népesebb cigányközösségek Szeremlén és Sükösdön telepedtek meg, teknővájással foglalkoztak, illetve a Nagybaracskán élők emellett vályogot vetettek és madzagot szőttek.

A kevés eszközt igénylő faragott, egyszerű edények jellemzője a simára megmunkált felület, ritka a díszített darab. Elsősorban a paraszti háztartások számára készültek.

Falusi kovácsmunkák

A falusi gazdaságokban használatos vaseszközök nagy részét helybeli kovácsok állították elő. Vidékünkön a XIX. század elején majd’ minden faluban dolgozott kovács, olykor több is. A földművelés alapvető fémeszközeinek készítésével foglalkoztak, valamint a lovak patkolása, a szekerek, kocsik és az épületvasalások egy része is az ő feladatuk volt. A rideg és félrideg állattartás korszakában a jószág megjelölésére használt bélyegzővasakat is rendszerint helyi kovácsok készítették. Egyes tárgyakon, mint a szőlőmetsző késeken és a sarlókon a gondos megmunkálás és a szerény díszítettség a bizonyíték arra, hogy régebbi korból, a múlt század elejéről vagy még korábbi időszakból származnak.

A Baja környéki falvakban a kevésbé termelékeny sarlós aratást a kaszával történő kévés aratás váltotta fel a XVIII. század vége felé. Ekkor a sarló a marokszedés eszköze lett. A bunyevácok és a sokacok a múlt század elején még a régi módon arattak. Alkalmanként a vízjárta területek lakói is, így a szeremleiek, ha az ár elöntötte a szántóföldet, arra kényszerültek, hogy csónakból, sarlóval vágják le a gabonát.

Az utóbbi évszázad legelterjedtebb aratóeszközét, a kasza pengéjét, nem a helybeli kovácsok készítették. A felső-ausztriai és stájerországi, vízi energiában gazdag völgyekben működő kaszagyártó központok látták el Közép- Európát termékeikkel, így vidékünket is. Ezekben a kisüzemekben új eljárásokkal finomabb acélt, egyszerűbben élesíthető, vékony pengét állítottak elő. A paraszti gazdaságokban a kasza igen értékes volt. Az aratásból kikopva nem dobták el, átalakítással más munkára használták tovább: szár-, nád- és kendervágásra.

18