P. Szojka Emese: Néprajzi csoportok Baja környékén. Vezető a Türr István Múzeum néprajzi állandó kiállításához (Baja, 1990)
II. világháború utáni magyar telepesek Bukovinai székelyek A XVIII. század utolsó negyedében az osztrák kormány a gyéren lakott Bukovinát (ma Románia) részben Székelyföldről származó lakosokkal népesítette be. Öt községet alapítottak, és az idők folyamán önálló néprajzi csoporttá váltak. Egy évszázad alatt falvaik túlnépesedtek, ezért a községekből állami beavatkozással több ezer fő más vidékre került: az Al-Duna mellé és a történelmi Magyarország különböző erdélyi megyéibe. Ugyanekkor - a szűkös lehetőségektől kényszerítve - közülük sokan választották a kivándorlást Amerikába. 1941-ben az öt bukovinai székely falu lakosságát, körülbelül 14 000 embert a Bácskába, az akkor Magyarországhoz visszacsatolt terület 30 falujába, szerbek helyére költöztették át. Innen 1944 végén, a hadiesemények következtében mindenüket hátrahagyva kellett elmenekülniük. Nagy részük Tolna és Baranya megye később kiürített német községeibe került. A Baja környéki falvakba 1945 elején érkeztek azok, akiknek nem sikerült a többiekkel elmenekülniük. Körülbelül 3000 főt utasítottak ki a jugoszláv hatóságok. A bukovinai székelyek termelési kultúrája, a települések eltérő földrajzi viszonyai miatt, már Bukovinában sem volt egységes. A városközeli falvakban, Hadikfalván és Istensegítsen a piacra termelő kertkultúra fejlődött ki. Másutt, mint Andrásfalván, a lakosság egy része Moldvába járt gazdasági idénymunkára, aratásra. Télen fuvarozással, favágással foglalkoztak. Ezek után itteni beilleszkedésük nem ment könnyen, hiszen másfajta gazdasági és műveltségi ismereteket hoztak magukkal. Népi kultúrájuknak elsősorban folklórelemei váltak ismertté. Körükben a népköltészet még élő, fejlődő műfaj volt a Magyarországra telepedés idején, de még a közelmúltban is. Anyagi kultúrájuk tárgyaiból kevés maradt meg, felőrlődött a kényszerű költözködések miatt. Öntudatukat, csoporttudatukat sajátos történelmi helyzetük, az áttelepítések során ért megpróbáltatások és a közös múltra való emlékezés erősítette meg. Halottaskönyveikben jegyezték fel az odahagyott falvak múltjáról szóló adatokat és a fontosabb eseményeket. Hagyományaik tudatos számontartói. Ruházatuk alapanyagát a múltban maguk termelték meg, és részint maguk is varrták gyapjúból, vászonból. Népviseletük egyes elemei a régi székely viseletét őrizték meg. Festékesnek nevezett gyapjúszőttes takaróik a házilag előállított, mértanias díszű szőttesek legszebb darabjai. Az asszonyok jeles hímzők voltak. Az egyes díszítőmotívumoknak ismert jelentéstartalma volt a közösség tagjai körében.
