Zalatnai Pál - Kovács Zita: Miskolczy Ferenc 1899-1944 - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 33. (Baja, 2014)

jón 1937-ben elhunyt Nagy István hagyatéká­nak felkutatása, emlékkiállításának rendezése, majd a művész 39 darabból álló kollekciójának megszerzése a képtár számára. Nagy István és Miskolczy Ferenc szinte egy időben telepedett le Baján. Mire Miskolczy megismerte a korszakos festőt, már súlyos beteg volt. Nagy István halála évétől mély tisztelettel és nem múló szenvedél­lyel ápolta, gondozta művészi és szellemi ha­gyatékát. Jelentős szerepe volt továbbá Ágoston Vencel, Gáspár János és Teles Ede hagyatéki anyagának a Türr István Múzeumba juttatásá­ban. Bárdos Ferenc43 a kortárs, a kolléga, a szem­tanú Miskolczy Ferenc közéleti tevékenységéről így írt: „ Idézem az egykori Haynald utcai gyűjte­ményt44, mely alapjául szolgált a mai Türr István Múzeumnak, hová a méhecske szorgalmával gyűjtöttünk be minden menthető anyagot olyan időkben, amikor a háborús események miatt ve­szendőbe indult számos érték. Én a fiatalabb fa­­mulusként talpaltam a nyomodban: jártuk a há­zakat, kopogtattunk, érdeklődtünk a régiségek után... Igyekeznünk kellett, mert éreztük, hogy minden nap halasztás behozhatatlan hátránnyal jár: veszik, kallódik a régi, kiszorítja őket a ro­hanó új világ ezernyi dömping-gyári terméke. Kerékpáron mentünk a környékbeli falvakba. Szeremléről „egyfából vájt" csónakot, Dávodról egy 150 éves ágyat (éppen betegen feküdt ben­ne a gazdája, ... igen örült, hogy újat kapott he­lyette), Érsekcsanádról, Szabó Lajoséktól sárközi Teles Ede levele, melyben Baja város múzeumának ajándékozza gyűjteményét, 1947 40

Next

/
Thumbnails
Contents