Solymos Ede: Élet a Dunán. A halászok, vízen járók élete Baján és környékén. A Türr István Múzeum Élet a Dunán című kiállításának vezetője - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 29. (Baja, 2004)

követ. A dunai kereskedelem volt Baja éltetője, de a XIX. században kiépült vasút elkerülte a várost, ami a kereskedelmi forgalom visszaesését okozta.

A gabonamagvak szétzúzását már az ősember is két kő között végezte. A kézi őrlés lassú és fárasztó munkáját az állat (szárazmalom), a szél, illetve a víz energiáját hasznosító malom vette át. A dunai malmok vízikerekét a víz sodra forgatta, ami a fából készült fogaskerekeken adta át az energiát a malomkőnek és a segédberendezéseknek. A teljesítmény függött a kőjáratok számától és a víz erejétől. A XIX. század közepén sok száz malom forgott a Dunán.

A malomtartás joga (malomjog) földesúri regálé - haszonvételi jog - volt, ami az úrbériséggel sem szűnt meg. A víztulajdonos adhatott tehát engedélyt ellenszolgáltatásért malomállításra. A molnárnak ezen kívül iparjoggal is rendelkeznie kellett. Hogy a malom ne akadályozza a hajózást, a Folyammérnöki Hivatal jelölte ki a törzs- és váltóhelyet, tehát a vízállástól függően álltak egyik vagy másik helyre.

Míg malomkővel őröltek, a molnárlegények feladata volt a „kővágás”. A kő és az őrlés minősége szerint fél naptól egyheti időközökben vált szükségessé, hogy a malomkőbe apró éleket és nagyobb barázdákat vágjanak. Ez anynyira jellegzetes munkájuk volt, hogy a céhjelvény is ezt ábrázolta. Egy gyermekdalunk is megörökíti a „kővágást”:

A dunai malmokhoz 50-60 km-es körzetből jöttek őrletni. Szekérrel jól megközelíthető helyeken volt a „malomré”, ahol a zsákokat dereglyére rakták, azt sokszor a partról vontatták, vagy a jellegzetes molnárevezéssel (a dereglye farán rögzített hosszú evezőt 8-as alakban mozgatva) haladtak a malomhoz. Sokszor a gazda is bement a malomba, s két-három napig ott időzött, míg saját búzájából őrölt lisztjét megkapta. Hogy az idő jobban teljen, a molnár adta a halat és a lisztet - ebből készült a bajai halászlé -, a gazda a bort és egyéb ennivalót.

A tél közeledtére a malmot védett öbölbe vontatták, vagy szétszedve a partra húzták, s tavasszal újra bekötötték.

A XIX. század végén megjelentek a gőzmalmok. Hogy velük szemben bírják a versenyt, a dunai molnárok is hengerszékkel cserélték fel a köveket, de

„A malomba, a malomba, három tarka macska, három tarka macska:

Egyik szitál, másik rostál, harmadik követ vág. harmadik követ vág. "

25