Solymos Ede: Élet a Dunán. A halászok, vízen járók élete Baján és környékén. A Türr István Múzeum Élet a Dunán című kiállításának vezetője - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 29. (Baja, 2004)

Mohácson 1828-ban kaptak privilégiumot.) Komárom céhes halászai magyarok, a többi céhnél javarészt németek voltak. Hatásuk - vándorlásaik és bérleteik révén - a nem céhes területekre is kisugárzott. A királytól kapott szabadalmuk megszabta egész életüket, az inaskodástól a mester mindennapi tevékenységéig. Elsőbbséget biztosított a bérleteknél és a kereskedelemben a céhen kívüliekkel szemben. A céhes halász iparosnak számított, s ez életmódjában, magatartásában is megnyilvánult.

A céh iratait, pénzét, pecsétjét a céhládában tartották, mely a céhet is megtestesítette: csak a nyitott láda mellett hozott döntések voltak az érvényesek. Aki vétett a szabályok ellen, „a ládát sértette meg”.

A halász céh jelvénye az aranyozott ponty, melyet körmeneteken, felvonulásokon magukkal vittek.

A halászmesterek fából vagy gipszből formált ponttyal díszítették házukat.

Az iparos céheket 1872-ben a törvény feloszlatta, mert gátolták a szabadkereskedelmet. Ez a tény és a halászati törvény együttesen megváltoztatta a halászok életét. A céh hagyományai egyes helyeken - bár fellazultan - még évtizedekig éltek (szegődtetés, szabadítás, remekkészítés, céhzászlóval temetés, halászbúcsú stb.), s az ipartársulatot is sokszor céhnek nevezték. A XX. század elején a jogtulajdonosokból létrejöttek a Halászati Társulatok, ezektől bérelték a vizet a halászok. 1945-ben a vizeket államosították, megalakultak a halászszövetkezetek, majd a kisebb vállalkozások.

A halászeszközök két nagy csoportra oszthatók: a kisszerszámokat egy vagy két ember kezeli, kevesebb, de inkább minőségi halakat fognak ott, ahol a nagyszerszámok nem használhatók. A nagyszerszámokhoz több halász összehangolt munkája szükséges, és a nagy tömegű zsákmányt adják. A két szerszámtípus kiegészíti egymást, használatukat, elterjedésüket a mederviszonyok befolyásolják.

A vessző- vagy hálórekesz áradás után visszatartja a mederbe igyekvő halakat. A vesszőrekesznek az ártéri, foki halászatban volt nagy szerepe. A rekeszt átugró halakat hintával fogták meg. A rekeszre vízszintesen egy öblös hálót szereltek, az ugró halak ebbe estek. Sokkal gyakoribb az ősi vejsze, melynél a betévedt hal nem tud a szűk bejáraton visszajutni. A vessző- és hálóvarsa hasonló elven alapszik. Az utóbbi csak a XIX. század második felében terjedt el tömegesen. (1-2. kép)

Álló vagy lassú folyású vizekben függönyszerűen lebegő lesháló szemeiben „nyaklik” meg a hal.

A csukafogás alkalmi eszköze az ősi hurok. Ma orvhalászok használják.

Vessző- vagy hálótapogatókkal sekély vizekben borogatják a halat. (3-4. kép)

9