Kovács Zita - Bálint Attila (szerk.): Baja és a Duna. Vallomások ecsettel. Bajai képzőművészek alkotásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 25. (Baja, 1998)
KOVÁCS LÁSZLÓ JÚNIUS 1996. színezett fotó JÚLIUS 1996. színezett fotó SZEPTEMBER 1996. színezett fotó Szeremlén született 1940. szeptember 26-án. A Szegedi Tanárképző Főiskolát 1961-ben, a Képzőművészeti Főiskolát 1968-ban végezte el. A Művészeti Alapnak 1964, a Fotóművészek Szövetségének 1982 óta tagja. Az 1960-as évek közepétől általános, majd középiskolában, 1975 óta pedig az Eötvös József Tanítóképző Főiskolán tanít. A festészet mellett a fotóművészet több műfajával is foglalkozik. Számos díj, elismerés övezi munkásságát mind hazai, mind nemzetközi szinten. Hajósi és nagybaracskai alkotótáborok alapító és alkotó tagja. A szociografikus, néprajzi témák mellett jelentős munkásságában a művészet adaptálása, jelesül Tóth Menyhért és Schöffer életművének kutatása, bemutatása és népszerűsítése. Számos csoportos és önálló kiállítása volt. Gyűjtők révén eljutottak munkái Hollandiába, Németországba, Svájcba, Olaszországba, Jugoszláviába, az USA-ba, Ausztriába és Ausztráliába is.