Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)

Bela Duranci: Nagy István Jugoszláviában

A vevők utáni vágy építette ki ennek az alkotóművésznek vajdasági útjait. Esetleges kapcsolatait az itteni művészekkel, még a magyarokkal sem lehetett felderíteni. Wanyek Tivadar zrenjanini festőművész visszaemlékezéseiben arról beszél, hogy Várkonyi József festő, a művésztelep vendéglátója Nagy-Becskereken (Zrenjaninban) igen haragosan kommentálta Nagy István jelenlétét ebben a környezetben, mert rettegett a konkurrenciától a már úgyis túltelített „piacon”.

Ez abban az időben történt, amikor Budapestről a hamisítványokat garmadával küldték az „alvó Bácska” piacára, a vásznakon hangzatos nevekkel kérkedve a műveletlen, de még mindig pénzes, parvenű közönség előtt. Nagy Máriának köszönhető, hogy feltalálta magát ebben a kereskedelmi környezetben, s felhasználta a jótékonycélú egyesületek és jóakarók támogatását, sikerült eladnia igen termékeny férjének eredeti pasztelljait.

De a mindennapi kenyérért folytatott keserű harc nem homályosíthatta el Nagy István vajdasági tartózkodásának fénnyel teli pillanatait. A nagy magányos, igen sok jóbarátra talált, megszerette a füzeseket, a falusi utcákat, az embereket és bácskai, bánáti végtelen síkságokat.

A német és szerb lakosságú Sajkás, a helybeliek emlékezete szerint, sajátos vajdasági módon: közvetlenül, melegen és fanyarul fogadta be a festőt. Még mindig emlékezetesek azok az idegen nyelven előtte szavalt versek, dalok, amelyeket lelkesen hallgatott, mialatt pöffeszkedve ült a szakállas esperes mellett, a különféle Dobricok, Ognjanovicok, a jegyzők, a tanítók és földművesek társaságában. Zivan T. Milinov így emlékezik a festő szavaira: „Jaj! Csak fiatalabb lennék ..és sokkal ritkábban, csak néha „ . .. boldog vagyok.” — midőn elhódítja a házi bor és mosolyog az érthetetlen, de őszinte és közvetlen buzdításokon: „Igyál, magyar! A magyar Kossuthod mindenit!” Letörtség vett erőt rajta, hogy nem tud „rácul”, szívesen eljárt a falusi mulatságokra, s időnként pasztellel, rajzzal ajándékozta meg a házigazdát.

Sajkáson, Karolina Undstadt szülésznőnél töltött napjaiban sokat bolyongott a Tisza-parton, látogatást tett új barátainál, csaknem kizárólag szerbek voltak, időközben mindenütt festett, rajzolt.

A helybeliek arra is emlékeznek, hogy csaknem mindennap, a reggeli órákban látogatást tett a jegyzőnél, hallgatagon üldögélt ott és „jegyezgette” az ügyfelek, a tisztviselők, alkalmi látogatók alakjait. Felesége szüleinek udvarában, a nagy eperfa alatt, amely még ma is áll, a szegény szomszéd redőkkel teli arcát rajzolgatta. Meg-60