Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)
Bánszky Pál: Nagy István festészete és a népművészet
sen őrzik karakterüket, de értelmüket csak egymástól kapják.”3 Alakjai individuálisak és egyben kollektív sorsúak. Öntudatosak és méltóságteljesek. Megjelenésük lényegében kapcsolatot tart fenn a pásztorfaragások betyárjainak a kiállásával. Tartásuk az archaikus kultúra emberének megrendítően szép pózát hordozza. E tekintetben elégséges hivatkozni most az önarcképekre! Nagy István művei egyrészének a szerkezetére és színvilágára találó a balladával való összevetés. Művészete azonban nemcsak ezen a ponton érintkezik konkrétan a népművészettel. Kutatásainkban a párhuzamos jelenségek feltárása — a legkisebb erőltetés nélkül — kiterjeszthető a folklór más területeire is. Festményeinek eszköztelensége, keresetlen egyszerűsége és tisztasága, műveinek könnyen áttekinthető szerkezete pl. a népdallal, továbbá motívumainak gyakori hármas csoportú szerepeltetése, valamint visszatérő ritmustétele olykor a népmese világával is tart fenn kapcsolatot. Utóbbira az emlékeztetés szándékával álljanak itt példaként a „Domboldalon legelő tehenek”, „Szántás Erdélyben”, „Három ember a vízparton”, „Vörös tehenek” című képek. A népművészet és Nagy István festészete között fennálló vérrokonság a mellérendeltségi — elv alkalmazásában: ember-természet és állatvilág megközelítően egyforma hangsúllyal történő szerepeltetésében, általában az alá- és fölérendeltségi viszony mellőzésében is megfigyelhető. Bármennyire is igaz, hogy az analógiák végső hitele nem a stílus azonosságokban található meg, hogy a külsőséges stiláris jegyek szemmeltartása még nem visz célhoz, a népi ábrázoló művészet közvetlen hatását mégsem indokolt kizárni a vizsgálat szempontjai közül. Az alkotó-oeuvre kétségtelenül olyan tekintetben nem mutat egyenletességet. Ennek ellenére sem lehet azt mondani, hogy ez a hatás csupán az utolsó bajai korszakban mutatkozott volna meg „már a részletformákban is.” Nagy István stílusának rusztikusságában, lényegretörő ábrázolásmódjában a faragó népművész bicskája helyett a pasztell-kréta határozottan meghúzott vonalaiban, a dombok, házak, fák, karámok, állatok és emberek gyakran egyező lekerekítettségében — tehát a szellemi atmoszférán túl is — fellelhetők azonos vonások. 3 Először a Korunk 1937. V. sz. jelent meg. Az idézet Dési Huber István: A művészetről Bp. 1959. 80. p. található. 57
