Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)

Pap Gábor: Adaléknak Nagy István "alföldi" korszakához

túrájában. A rutinmunkák száma ebben az időszakban figyelemreméltóan megnő, színvonaluk olykor meghökkentő mértékben alászáll. A negatív előjelű változás akkor érzékelhető legjobban, ha megfigyeljük, milyen fellendülést hoz szinte egyik napról a másikra a régi közegbe való visszatalálás, az 1925-ös hazalátogatás. Valóságos újjászületés ez, amelyet nyilvánvalóan a közvetlen kapcsolat újrafelvétele vált ki — még akkor is, ha tudjuk, hogy Wolfnertípusú, bár annál jóval jelentéktelenebb formátumú mecénásnak azért itt, Kolozsvárott sem volt híjával. De erről később.

Itt csak annyit jegyzünk még meg: a Szinyei Társaság közgyűlése által 1924-ben Nagy István részére megszavazott Kálmán Jenő féle 700 000 koronás festészeti díj alighanem azt a stiláris közeledést is hivatva volt honorálni, amelyet Nagy István ebben az időben festett pasztelljeivel félreérthetetlenül megtett — a divatosabb, lírai-természetelvű szalonpiktúra irányában, amelynek fő istápolója a két világháború között éppen a díjat megszavazó Szinyei Társaság volt.

4. Nagy István kapcsolata az Alfölddel nem 1919-ben kezdődik. Korábbi élete két szálon is kötődött ide. Egyrészt családi szálon, amennyiben Ferenc bátyjánál, Makón már fiatal korában is gyakran vendégeskedett. Egy szép korai olajképét ismerjük is, amelyen bátyjának a makói vasúti töltés oldalában meghúzódó házát örökítette meg. (Csíkmindszent, mgt., reprodukciója a birtokomban van.) A másik szál a hivatásé: 1892 és 1894 között két évig egy Kalocsa melletti kis faluban, Homokmégyen tanítóskodott. Itt készített rajzai láttán hívta meg Kelety Gusztáv a Mintarajz-iskolába az addig csak tanítóképzőt végzett fiatalembert — amint arról Surányi Miklós 1923-ban megjelent regényes monográfiája óta valamennyi jelentősebb Nagy István-életrajz szorgalmasan beszámol. Tudtommal egyáltalán nem esett szó azonban mindeddig arról a körülményről, hogy Homokmégy a Kalocsa-vidéki népművészetnek egyik igen fontos — néprajzi szakirodalmunkban nagyonis számontartott — „központja”. Ez a körülmény pedig semmiképpen sem elhanyagolható, különösen akkor nem, ha a Nagy István festészetében jelentkező népművészeti hatásokat vizsgáljuk. Ilyen hatásokat eddig kizárólag a szülőföld, Erdély irányából eredeztetett a kutatás, elhanyagolva a későbbi, felnőtt-kori környezethatásokat, amelyek pedig éppen nem jelentéktelenek egy olyan, közismerten lassan érő művész esetében, amilyen Nagy István volt.5

Egyébként is: Nagy István-i pályakép olyanfajta merev széttagolása, mintha a művész 1919 előtt kizárólag Erdélyben dolgozott

25