Nagy István művészete. Az 1973. október 18-án Baján megtartott tudományos tanácskozás előadásai - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 23. (Baja, 1975)

Solymár István: Nagy István és Erdély

nikus, mindmáig élő táji lényegét. A kékekkel átvezetett feketefehér dinamizmusa járja át az Öreg székely-t, éppúgy, akár a Téli tájat. A fekete pasztellek közeli rokonai ezek a képek. Közöttük egészen finom átmenetek is akadnak. Mostani bajai emlékkiállításán ismét látható néhány, az utóbbi években fölmerült fekete pasztell. Kivétel nélkül mesterművek. S valamennyi ismert mű — az egyetlen Aszalós portré kivételével — a második erdélyi korszakban született. Nagy István munkáinak ez a csoportja külön elemzést érdemel, hiszen a magyar rajzművészet egyik felülmúlhatatlan csúcsát jelenti a kor egyetemes színvonalán.

A Bamba portré ugyanolyan ismert minőség, mint amit a két tájkép főmű: az Erdélyi falu, és a Székely hazámból képvisel.

Az egyetlen, itt példaképpen bemutatott Szamárkórós csendélet szintén minden tekintetben hasonló magas művészi teljességű alkotása Nagy István népi látásmód fundamentumára épült művészetének.

Néhány varázslatos kép, mint a Domboldal kerítéssel, vagy a Falurészlet Erdélyből képviseli itt azon, kevesebb erővel, de csodálatos, konstruktiv harmóniával telített művek sorát, melyeknek csúcsán nyomukban a Leányka—Őzike született.

A múzeumokéhoz hasonló komoly művészetet, melyet Cézanne önmaga és közvetve századunk művészete elé célként tűzött, Nagy István eredeti módon szintén megvalósította. Erdély megőrzött archaikus értékeinek, a székely földanyának ebben éppolyan nagy szerepe van, amilyen a jövőbe tekintő művész közösségi és egyéni igazáért a kitaszítottságot is vállaló, konok következetességének.

2

17