Kőhegyi Mihály - Solymosné Göldner Mária: Madaras története az őskortól az újratelepítés befejezéséig, 1810 - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 22. (Baja, 1973)
Az őskortól a török korig
partja itt meglehetősen alacsony, tavasszal hatalmas beltavak képződnek, majd a félkaréjosan a patakhoz simuló lösz hirtelen, szinte minden átmenet nélkül, 6—10 méter magasra emelkedik. A dombok alján még nem is olyan régen kristálytiszta, hűsvizű források fakadtak. Az öregebb madarasiak egymás között néha most is „Hétforrásnak” nevezik a helyet. A domb tetején, annak legmagasabb pontján, a löszvonulatnak megfelelően északnyugat-délkeleti irányban terült el az egykori falu. Templomát és a körülötte fekvő temetőt részben feltárták a régészek. A templom alapfalainak tégla és kőanyagát a környező tanyák építkezéséhez hurcolták el. A régészek csak az alapozás 50—60 cm széles árkát találták meg. A falbontáskor keletkezett törmeléket (tégladarabok, habarcs) ebbe dobálták vissza. A viszonylag csekély és keskeny alapozásból kisméretű, — a mai kápolnákéhoz hasonló — templomra következtethetünk. A templom körül, az akkori szokásoknak megfelelően, a temető terült el. Az 56 feltárt sír legtöbbjében nem volt melléklet. A vázak közül igen sok volt a bolygatott és hiányos. Ez a temetkezés rendjéből következik. A templom körül mindig megsűrűsödnek a sírok, mert a falu módosabbjai temetkeztek ide több nemzedéken keresztül. Csakhogy egy idő után már nem volt hely az újonnan jövőknek, s így kénytelenek voltak a régebbiek fölé tenni a halottakat. De ezt legfeljebb kétszer-háromszor lehetett megismételni, mert azután már olyan csekélyre tehették volna csak le a következőket, hogy azt kóbor állatok kikaparhatták, kitúrhatták volna, de esetleges járvány veszélyére is gondolniok kellett. Nem volt hát más választásuk, mint az új sírnak megfelelő területen átvágni az alatta lévő vázakat és betenni az új halottat. A kiszedett csontokat azután vagy visszatették az új halott fölé, vagy oldalt beleásták a földbe és oda hántolták el azokat. Egy-egy ilyen együttes feltárása sok időt vesz igénybe, de a benne rejlő embertani és történeti adatok megérik a fáradságot. A halottak legtöbbje koporsó nélkül került földbe. Ritkán előfordult, hogy fejéhez és lábához egy-egy téglát állítottak élével és erre a test hossztengelyének irányában, deszkát fektettek. A temetéskor behúzott föld így nem hullott közvetlenül a halottra. Három esetben (13., 21., 29. sír) az egész testet körülrakták élére állított téglával, s erre fektették a deszkákat. Az ilyen típusú temetkezés az Árpád-korra jellemző. Vannak a temetőben korai sírok is, bár az újfent és újfent történő rátemetkezés éppen ezeket tette tönkre, semmisítette meg a leginkább. Mégis sikerült három olyan sírt feltárni, melyek ebből a korai idő-6
