Bernshütz Sándor - Kőhegyi Mihály: Névadási szokások Észak-Bácskában az 1960-as években - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 20. (Baja, 1972)

Névadási szokások Észak-Bácskában az 1960-as években

szemben a kevésbé egyénítő utónévvel, amelynek hallásakor igényeljük a megkülönböztető vezeték- vagy ragadványneveket: „a Garamvölgyi Anna”, „a pisze (Anna)”.

Mindenféle divat (öltözködés, tárgyak stb.) elindítója a szokatlan, az új iránti igény, táplálója az utánzás. Viszont nem lesz minden újdonság divattá. A divatos nevek szülője ugyancsak újdonság, az általánostól való elkülönülés igénye, mégis sok olyan, az újdonság erejével bíró utónevet ismerünk, amely nem vált ez ideig divatnévvé (Adrien, Anett, Barbara, Gitta stb.). Bizonyos, hogy a divatjelenség (divatnév) megszületéséhez — az általában és állandóan meglévő új iránti igényen túl — feltétlenül több tényező szerencsés találkozására van szükség. A névtanban a legnehezebb (és sokszor eredménytelen kísérlet) éppen ezeknek a megragadása és feltárása.

Az újdonságot képviselő női névnek kedvesnek, kellemes hangzásúnak, szinte kis nyelvi ékszernek kell lennie ahhoz, hogy divatossá válhassék. Kedveskedő hatásukat nyelvünk számtalan kicsinyítő képzőjének (-a, -ka, -kó, -i stb.) köszönhetik ezek a nevek. Az sem baj, ha a végződés nem „valódi képző”, a fontos az, hogy a névadók annak érezzék: az Ildikó és az Anikó végződése között a közízlés nem érez különbséget, pedig csak az utóbbi kicsinyített. Büky Béla kimutatta, hogy napjainkban a vegyes hangrendű, magánhangzóra végződő nevek a kedveltek. Ezt igen sok női névben az a(á) — i(e) — a(ó) hangsor képviseli, amelynek közeit rendszerint dallamos (1, m, n) mássalhangzók töltik ki. A fent közölt 1970. évi statisztikánk legdivatosabb nevei közül ilyen az Anita, amelyet Tóth Imre így jellemez: „Az Anita név újszerűsége, idegenszerűsége különben is vonzó. De a szó kellemes hangzása sem idegen a magyar fülnek (Anita — Katica — Lacika). Az Anita hangalakja fényesen, tisztán cseng. A kellemesen hangzó mély a-t a zöngés n kissé lágyítja, innen ível biztos szárnyalással a név fel a magas i-re, majd egy könnyedén és tisztán képezhető foghang, a t visszaejti (játékosan) a most már mélyebb zengésű a-ra.”12 Ilyen tehát az a név, amely a teljes ismeretlenségből tört elő, és hódította meg több helyütt a közízlést. Területünkön 1966 előtt nem bukkant fel. Büky Béla adattárában is csak 1—1 alkalommal találjuk meg 1948-ban illetve 1949-ben. Tóth Imre akkor találkozott vele, amikor száz salgótarjáni általános iskolás kislánytól megkérdezte, hogy melyik a legszebb magyar név? ’ Kilencen Anitára szavaztak, s ezzel első lett a „legszebb” nevek versenyében.

A szép hangzás azonban nem elegendő egy-egy név divatossá

8