Koszta István - Kőhegyi Mihály: Kivonatok a bajai ferences zárda háztörténetéből 1694-1840 - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 19. (Baja, 1972)
ő benne égett. Amint ezt a másik szobában fekvő felesébe meghallotta — a rettenetes fájdalmat elviselni nem tudván — bánatában azonnal meghalt. Mindkettőjüket egy sírba temették, harangszó nélkül, mert a leszakadt harangok még ott feküdtek a hamuban és parázsban. A szomorú csendet csak a temetésre jött rokonok és jóbarátok sóhajtásai, jajgatásai törték meg. Május 3. Súlyos aggodalom és nem csekély szorongás lett úrrá elkerülhetetlenül az embereken. Kenyér nincs. Liszt ugyan van, de semmi sincs, ami a kenyérsütéshez kellene. A molnárokat — egy kivételével — közös, sors érte: mindenük elégett. A házfőnök atya egy közeli faluban valamilyen ügyet intézett és Tejfölösy István főesperes-plébánoshoz is bement, ő már hallott a mi rendkívüli szerencsétlenségünkről. Megszánt bennünket és a nélkülözhető kenyérkészletét nekük ajándékozta. Az Ür áldásából nemcsak mi, de nagyszámú idemenekült is (28 személy) jóllakott, sőt még maradt is egy-két éhező számára. De mi lesz holnap ? Istenbe vetett bizalmunk nem rendült meg, Ő gondoskodik rólunk! Május 4. A tartományfőnök atya a szerencsétlenség ideje alatt nálunk időzött és azt velünk élte át. Hogy nyomorúságunkat csökkentse, a teológiai hallgatókat Mohácsra helyezte át és ő maga is velük ment. Továbbá, hogy ne kelljen konventünknek a feltétlenül szükséges személyeknél többet ellátnia, Graczol Alajos atyát és Schrauf Lászlót Budára, Mihicska Norbertét Bácsra helyezte át. Patachich Kásztor atya továbbra is a bajmoki főesperes-plébános mellett maradt, ahol már december óta kisegítőként működött. Schrauf László atya édesanyja meglátogatására Földvárra ment és onnan folytatta útját az új állomáshelyére. Ebben a közös nagy ínségben nem halt ki a katolikus hívekből a felebaráti szeretet, sőt a más vallásúak is készséggel segítettek. Midenekelőtt meg kell emlékezni Rudich József úr a nemes vármegye főispánjának ügyintézőjéről, aki maga is szemtanúja volt szerencsétlenségünknek. Ő maga is nem kevés kárt szenvedett, mégis nagylelkűen 200 forintot adott a nyomorúságba jutott nép gondjainak enyhítésére. Tragédiánk híre villámlásként hatott el a legtávolabbi helyekre is. A pestiek már 2-án tudtak sorsunkról, mert egy gőzhajó felfelé haladva, éppen a tűzvész idején Baja mellett szelte a Duna habjait. Szabadka város magas Tanácsa 600 forint pénzt és nagy mennyiségű kenyeret küldött, és így a szomszédos községek is egymással versengve siettek a nyomor enyhítésére. Nehogy lopás, vagy csalás forduljon elő a már befolyt, vagy még ezután érkező segélyek szétosztásában, egy bizottságot 48