Solymosné Göldner Márta: Asszonyélet Dávodon - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 18. (Baja, 1971)

Ha letelt a gyász, elmentek kocsmába, táncoltak is. Ünnepeken este, úgy mint a lányok. Barátnőik voltak a fiatal menyecskék, s azokkal elmentek nézelődni. „Be is hittak táncolni, és akkó rágyüvő tavaszkó, április 28-án, akkó esküttem meg az uramma 14-ben. Az özvegy asszony már színes ruhában esküdött.”

Ha már volt család, esetleg ott maradt, de akkor senki sem udvarolhatott neki. „Nagy ritka, de előfordult, hogy a sógor vette el.” Inkább hazaköltözött, amíg fiatal volt. Az unokát esetleg elvállalták az apa szülei, hogy az anyja dolgozhasson. Örökség csak a nagyszülők halála után járt a gyereknek.

Egyik adatközlőnk 1938-ban ment férjhez, a fiú szülei akarták a házasságot. Hozzájuk költöztek, de fél év múlva a férj öngyilkos lett, mert mást szeretett, és ott is útban volt a gyerek. A fiatal, várandós asszony hazament, de mikor a fia féléves lett, a bátyjához költözött, mert otthon mostohája volt, s az igyekezett a gyerekeket kiadni a házból, hogy ne legyenek annyian. „A férjem után nem örököltem semmit. Ami sajátom volt, azt a pénzt elhoztam, a szekrényem, a stafírungot, meg a batyuba a gyereket.. . Ott vótam a bátyámnál két évig, de elgyüttem, mert ott is sokan voltak, örökké nem lehettem a nyakán. Akkó apósomék elválóták a gyereket, én meg mentem cselédnek. Így szedegettem össze azt a kis humijaim. Akkó öt évig vótam, nagyon meguntam, hogy soha nem lehetek a gyerekemmé, akkó hazagyüttem, és a gyerekke vótam itthun. Nem mondom, ementem szórakozni, ahová a gyereket is elvihettem magamma, valami előadásra, meg vót úgy, hogy a gyerek már nagyobb vót, és mondta: édesanyám, zárja rám az ajtót, lefekszem, maga meg menjem el. Akkó elmentem egyik másik táncmulatságot megnézni a szomszédasszonnyá, vagy beszégetni, vagy moziba, ahol a gyereknek nem vót szabad megjelenni, ez vót a szórakozásom. Nem nagy kedvem vót, egymagámnak kellett keresnem másodmagamnak, meg állandóján beteges vótam, oti nem vót, az orvosra is keresni köllött, meg hogy ketten megéjjünk, meg a lakbért is fizessem. Nem tanútam varrni, csak úgy magamtú, még elkezdtem 45-ben varrni. Én soha férjhő nem mentem vóna, ha a fiam nem erőteti, mer olyan vékonka vót, olyan hitván, sajnáltam ráfogni a munkára, ő meg csak mondta: édesanyám, úgy sajnálom magát, hogy annyit dogozik, mér nem megy férjhő. Hát kihoz, fijam? Olyanhó nem megyek, akinek gyerekei vannak. A fijam választotta ki a második férjemet.”

42