Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)
RÓZA Most jól édes atyám ! — főfájásom megszűnt (félre) oh ha tudná hogy szivem majd meghasad, (fenszóval:) látom — hogy ma édes szüleim ünnepét rendezik azon napnak, mellyben édes atyám egyetlen leányát — én pedig a legjobb atyát feltaláltam — ezen örömnapon engedje meg édes atyám, hogy szabad legyen valamit kémem. VÁNDORLAKY Akár mit édes leányom — akár mit ! RÓZA Az egyszerű ünnepélyre édes atyám — hajdani apámat is meghívta. — Engedje meg tehát, hogy azon öltönybe jelenhessek meg, mellyben egy év előtt édes atyám nálla fellelt — a jó öreg tudom —> örülni fog ! VÁNDORLAKY Szívesen — ezer örömmel édes Rózám ! menj oltsd fel magadra. (Róza elmén) (nejéhez) Rizám ! ez a mi leányunk — csak mindig a régi bús Rózsi — ha mutatja is arcán, hogy örül, de látom, hogy lelkét titkos bánat terhe nyomja. VÁNDORLAKYNÉ Édes Ottóm ! én is fájva tapasztalom ezt — a leánynak szive nincs helyén — ő hidd el még most is azt a Szegény Jancsi bojtárt szereti. VÁNDORLAKY Gondoltam ezt már én is — de csak van annyi esze, hogy elgondolhatja — mi szerint szerelme célra soha se vezetendi. VÁNDORLAKYNÉ Oh édes Ottóm ! a szerelem vak — hát mikor te engem, a szegény, igénytelen polgárhölgyet megszerettél — eszed után mentél ? VÁNDORLAKY Igazad van édes Rizám ! és lám milly boldog lennék — ha boldogságomat egyetlen leányom sötét búja meg nem zavarná ? ! 73
