Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)

HARMADIK FELVONÁS

(Színhely: csinosan bútorozott szoba — balfelén pamlag — közepén egy hosszú felterített asztal.)

Első Jelenet RÓZA

(magánosán a pamlagon ülve, öltözete úrnői, arca halvány) Híjába öltöztetsz atyám ! naponként fényesb öltönybe — híjába keresel leányodnak szórakozást — a dús Vándorlakynak egyetlen gyermeke örökre boldogtalan ! Istenem ! mi boldog voltam, míg az egyszerű kis hajlékba pipi rokolyámban, édes Jancsim szerelmével éltem — és milly boldogtalan vagyok most a fényes csarnokban, gazdag öltönyben Jancsim szerelme nélkül... Napokba lesz egy éve, hogy utolszor láttam őt — azóta mit se hallék róla ! Oh Istenem ! e kín alatt szivem megszakad ! övé, akié szivem ! soha se lehetek. — Mért kellett nekem úrhölgyé lennem ? — mért nem rendelé a végzet azoknak, kik óhajtanak azzá lenni. — Mért nem maradtam az egyszerű igénytelen pór leány — mi olly sok szégyel lenni. Lelkemben semmi vágy a nagy világhoz — mi ez a csillogó ruha ? ez a bibor fejék ? e pazarfényű nyakdísz ? az én boldogtalanságom átkos szülői ! Oh én gyűlölöm a fényt — kerülöm a romlott nagyvilág zaját — átkozom ármánnyal szerzett boldogságát ! — (Szünet után) Szeretni — szerettetni — és egymástól örökre elszakittatni — oh e szókba életvesztő rejlik. Voltak és vannak, mióta gazdag atyámhoz jövék udvarlóim ! eszes, csinos, gazdag úrfiak — de szivük nincs — azon űrt keblökben — hol nemes szívnek kellene dobogni — pénzvágy, hiúság s mindenároni élvkeresés tölti ! — Az öntudatra fényes csarnokok lakói többnyire mit se adnak — mert annak intő szent szózatát elnémítja keblökben az — Önzés ! — Igazán hűn szerető szíve csak az én egyetlen Jancsimnak volt. (szemeit törülve szünet után) (dalolja:)

71