Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)
Az úr Isten akkor Amikor remekelt Remeklésére egy huszárt teremtett. (többen a nép ifjai közül felcsapnak — Nótás Jancsi az őrmestert a szín elejére huzza.) JANCSI Kendtek huszárok Östrázsamester Uram ! H. ŐRMESTER Azok bizon, öcsém ! de kendtek nem vagyunk, kendtek a csőszák — mi huszárok az Isten legszebb katonái — vitézek vagyunk ! hát mért kérdezted, hogy huszárok vagyunk e, talán bizon kedved vóna beállani ? JANCSI Ha bevennének ! ími-olvasni tudok — az iskolába — egész a nagy kátéig vittem. H. ŐRMESTER (örömmel) Hejj dehogy nem veszünk be illyen szép magyar fickót ! csapj fel no ! csak négy esztendőre (Jancsi felcsap) Legények ! egy csákót, meg kardot, meg dolmányt ennek a helyes vitéznek. (Jancsira dolmányt, csákót, kardot tesznek) Lám öcsém, miilyen szép huszár lett belőled — még ha jól viseled magad káplár is lehet belőled. (az őrmester a nép közé keveredik — a legényeket csábítgatja — aki beáll — annak a fejére csákót huzat, vagy oldalára kardot köttet.) (dalol:) JANCSI Beállottam katonának Nem is félek, hogy levágnak Katonaságom nem bánom De a rózsámat sajnálom Az én kedves rózsabimbóm galambom. A fejemre csákót tettek Oldalamra kardot köttek Minden jól van — és nem bánom ! Csak a rózsámat sajnálom Az én kedves rózsabimbóm galambom ! (a legényekhez ugrik — a kárpit legördül.) 69
