Tóth Kálmán: Puszták rózsája, népszínmű - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 15. (Baja, 1968)
Jancsid akkor ne lásson, mikor mást ölelsz. Rúzsa ! Rúzsa ! te engem nem ösmertél — mert ha tudtad volna hogy dobog érted megtört szivem — bizonyára óvatosabb lettél volna — De mit kesergek ? már megtörtént — szivem kincse elrabolva — éltem egyetlen boldogsága fel van dúlva — most azután kell látnom, hogy folytassam nyomorult életemet ? Juhászbojtár nem lehetek többé — mert mikor megláttam, hogy Rúzsámat más öleli — se eget se földet nem láttam — semmivel se gondoltam — és szép báránykáimat, juhaimat, mellyek kezem alatt szépecskén felhíztak — mint hűtelen szolga odahagytam. Pedig tudom, hogy azóta vót velük a szegény legényeknek dóga, ha tehát most visszamennék, szolgálatból elkergetnének... vagy még talán be is záratnának — hogy jelentés nélkül odahagytam nyájam — és kárt okoztam. — Hogy folytassam most életemet ? ! már rég kószálok a pusztákon — se vizem — se borom — se kenyerem — se szalonnám — ami kevés volt megemésztettem (gondolkozik s egyszerre gondolatának megörülve elszánt hangon) Zsivány ! leszek ! Zsivány ! útonálló ! — mert máskép éhenhalok — koldulni nem menek — inkább fosztogató leszek — legalább ha megfognak felakasztanak — én úgyse akarok már élni — aminek te vagy az oka Rózsi ! (énekel:) Én leszek az erdők fia, A félelmes haramia Éles fokos a kezemben Nagy fájdalom a szivemben. Én leszek az erdők vadja A fosztogató haram ja Útonálló völgyön, tetőn — Mert elhagyott a szeretőm ! És most úgy is amint látom — sötét éjszaka van — Bocsánat Istenem e rossz lépésemért el — el (elszántan) elkezdem zsivány mesterségemet (pörge kalapja karimáját lehúzza — kezében egyengeti fokosát) Jaj annak, aki ma kezem közé jő. (nem messze puskalövés történik — mire „segítség — Jézus ! Mária ! — oda vagyunk” férfi s női kiabálás hallatszik a színen kívül — Jancsi kirohan. Egy darab ideig tart a lárma „állj hozzánk cimbora — te is szegénylegényféle vagy a gazdag prédába részt fogsz venni” felszóllalás hallatszik) 61
