Solymos Ede: Bajaszentistváni téglásélet. Baja környéki erdővágók - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 13. (Baja, 1965)

Ahol fogadott ember volt az asztalnál, ritkán jöttek ki veszekedés nélkül. Minden nehéz munkát elsősorban rábíztak, szombaton, vasárnap, míg a többi pihent, neki kellett bangétázni, sarat csinálni, stb.

A munkát nagyon megzavarhatta az eső. Elsősorban a tavaszi több napos esőzések voltak veszélyesek, mert ilyenkor semmit sem dolgozhattak, csak ültek a Szobában, tüzeltek, kártyáztak és éltek az előlegből. Csapadékosabb esztendőkben Péter Pál is elérkezett, mire az előleget ledolgozhatták. Több napos esőnél a megmaradt sár megkeményedett, ezt hívták medvének. Üjra át kellett vágni, megcsinálni. Ha a bánya feneke homokos, nagyon kiszívja a vizet, az ilyen medve roszszabb, mint az új föld. Ilyenkor kérdezték egymást: „Nem kell lánc, hogy megtáncoltassuk a medvét ?”

Ha csak a teteje bőrösödött be a sárnak, azt kellett leszedni, megnyúzni a medvét. (A medve, medvenyúzás,medvetancoltatás kifejezéseknek eddig még tisztázatlan kapcsolata van a gabonanyomtatással. Ha az ágyás beázott, ott is medvét fogott a gazda, amit megnyúzott, vagy megtáncoltatott).

A munkát nagyon befolyásolta a föld minősége. Téglának a dunántúli homokos gyönge földet tartják alkalmasnak. Ha köves, felsérti a sárlegény lábát, a verő kezét. Az erős, vörös vagy fekete agyagos földből szép vályogot lehet csinálni, de száradásnál szétrepedezik. Az ilyenbe homokot kevertek. Az agyagos föld ragad a kapára, formára, nem győzik a kapa- és formapucolót használni.

Ha nem elég éles a homok, a sár beleragad a formába, sebös lesz a tégla, nem lesz sima a felülete.

Ha a verő nem csapja le rendesen a sarat, ahogy leüti, kívül széle keletkezik a vályognak, ez a papucsos tégla. Ezen úgy segítenek, hogy a storcolásnál kézzel letörik. A már említett ferdén leütött feles téglán utólag nem lehet - segíteni. Vannak verők, akik egy életen át sem tudnak leszokni a rossz leütésről.

Kisebb helyen a gazda, nagyobb gyárban a mestör vette át a vályogot. Volt egy pénzeskönyve, abba írta be egyik helyre családonként az átvett bangétákat, másik helyre a kiíizetet előlegeket, s a munka befejeztével volt a végelszámolás.

Ha valaki munka közben megbetegedett, és nem volt kilátás arra, hogy hamarosan munkába állhat, fél asztal esetén hazaszállították őket, de az erős asztal maradt, és a beteg helyett is dolgoztak.-2*

19