Farkas Henrik et al.: Vezető a Bajai Türr István Múzeum állandó kiállításához - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 8-9. (Baja, 1963)

felett. Az eddigi kutatások bebizonyították, hogy területünkön zömben továbbra is a szarmata alapnépesség maradt meg.

A hunok uralkodórétegük tagjait nem nemzetségük temetőjébe, hanem külön, magánosán temették el. A hamvasztásos temetés mellett szokásban volt a holttestnek földbe temetése, koporsóban vagy koporsó nélkül. Néha lapos dombokat — kurgánokat — emeltek a sírok fölé (Vaskút, Madaras). A kiállított torzított koponya az ő hagyatékuk. A torzítás a fejen körkörösen és harántul alkalmazott szorító szíjakkal történt, melyeket sapkába varrva csecsemőkortól a serdülőkorig viseltek.

567-ben nyomultak be hazánk területére az ázsiai eredetű avarok. Uralmuk alá vetették az itt élő földmívelő népeket s támadó hadjárataikkal sokat zaklatták a bizánci császárságot, melyet végül adófizetésre kényszerítettek. Az avarok gazdagsága, melyről a frank források festenek színes képet, s mely zsákmányolt kincsekből, valamint a bizánci aranyadók és ajándékok óriási tömegeiből halmozódott fel, az avar vezetőréteg tulajdona volt. Az avar temetők azonban az egyszerű harcosok, nők és gyermekek használati és viseleti tárgyait is megőrizték számunkra. A halottakkal rendszerint mindazt eltemették, amit szükségesnek véltek ahhoz, hogy túlvilági életüket ugyanúgy élhessék, mint a földit, mindenki a közösségben betöltött szerepe, rangja szerint. A temetők tehát bizonyos mértékig az élő társadalom képét tükrözik. A női sírokban gyakoriak az ékszerek, az agyagból készült orsógombok és a sokszor díszes faragású tütartók. A férfiaknál a szablya, nyílhegyek, az íjnak maradványai találhatók. Az avarok fegyvere — éppen úgy, mint a hunoké és a honfoglaló magyaroké — a visszacsapó (reflex) íj volt. Felajzatlan állapotban C alakot formált, felajzáskor az íj két végét ellenkező irányba húzták át, s így lényegesen nagyobb erővel repítette ki a nyílvesszőt, mint az egyszerű íjak. Az íj készítése kimagasló mesterségbeli tudást követelt, a jó íj nagy kincs volt. A fából, marhaínból és szarulemezekből összeragasztott és préselt íjtest elpusztult a földben, s az íjból csak a két véget és a markolatot borító csontlemezek maradtak ránk.

IO