Solymos Ede: A Türr István Múzeum története és ismertetése - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 5. (Baja, 1958)
komplikálja az a tény, hogy a városra és a környékre vonatkozó írott források egy része Zomborban maradt a megyei levéltárban, másrésze a Pécsi Állami Levéltár egyik alosztálya, s végül a kecskeméti megyei levéltár is őriz Bajára és környékére vonatkozó adatokat. Tudomásunk szerint a város három éves kulturális feladatai között szerepel a városi levéltárnak Pécsről Bajára való visszahozatala is. Ha röviden is, de meg kell emlékeznünk a könyvtár fejlődéséről is. A múzeum megindulásával felmerült az igény minimális kézikönyvtár létesítésére. Mint előbb már láttuk, ennek komoly anyagi akadályai voltak. Nem hiányzott azonban a társadalmi segítség, és rövidesen magánszemélyek adományaiból gyűlni kezdett a könyvanyag. A felszabadulás után hallatlan mértékben felduzzadt, mivel a megszűnt, vagy megszűntetett egyesületek könyvtárát a múzeum kapta meg. Ehhez járult még a Hadik—Barkóczy és Zichy grófi könyvtárak mintegy 30 000 kötetből álló anyaga. A könyvek leltározása és rendezése hosszú időt vet volna igénybe, viszont aránylag gyorsan sikerült néhány ezer szépirodalmi és történeti művet kiválogatni, amiből megnyílhatott a nagyközönség számára a Múzeumi Könyvtár. mely rövidesen önállósult és Városi Könyvtár néven folytatta munkáját. 1951-ben rendeletileg szabályozták a múzeumok és könyvtárak viszonyát. Az alapelv az volt, hogy a múzeumoknak nem lévén feladata, s így személyzete sincs az olvasószolgálathoz és könyvkölcsönzéshez, ahol közös könyvállomány van, a múzeum tartsa meg működéséhez szükséges általános és szakirodalmat, a többit pedig a könyvtár vegye át. E szempontok érvényesítésével osztottuk szét az anyagot. Egy ideig problematikus volt az évek folytán Bárdos Ferenc által összeállított óhajai anyag« és dr. Gerő Gyula által összeállított »piűvészeti könyvtár sorsa. A bajai anyag Bajáról és a bajaiak által írott munkákat tartalmazta, a másik pedig az egyetemes és magyar művészetről írott munkák gazdag tárháza. Mivel feltételezhető volt, hogy mindkettőt sokan fogják keresni, a könyvtár kapta meg. A múzeum érdeklődési körén kívül eső több ezer kötet tudományos anyag egy részét a Könyvtári Központ vette át, más részét az akkor már Járási Könyvtár szállította el. Sajnálatos, hogy a könyvtár jelenlegi' szervezettsége és feladatköre kevés lehetőséget ad a tudományos anyag rendezésére és forgalomba bocsátására. A múzeumi gyűjtemény további fejlesztésénél egyik feladatunk, hogy a múltban jórészt esetlegesen gyűjtött anyagot kellőképpen kiegészítsük, a másik, hogy a jelen változásait, 21