Zalotay Elemér: Baja népe az őskortól a középkorig - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 3-4. (Baja, 1957)

1. Népi hiedelmek és módszerek

adott hírt egyesek tapasztalatairól. Kinyomozhatólag elsőnek a Baján megjelenő Független Magyarság közöl 1930 aug. 29-i számában hosszabb cikket: -«Török eredetű alagutak húzódnak a város több utcája és épületei alatt» főcímmel és -«A török hódoltság idején, a mai polgári iskola helyén állott a török vár fészke» alcímmel felsorolja azokat az adatokat, amelyek addig összegyűltek. Szeptember 2-án újabb cikkben számol be a további adatokról, hogy tíz nap múlva, szept. 12-én egy harmadik közleményben gyűjtse össze az addig nem közölt részleteket. E tudósítások nyomán a legenda szárnyra kelt s átfogva a város területét és közelkörnyékét, hogy sokakat foglalkoztasson a mai napig. Legutóbb a Bácskiskun megyei Népújság 1954 febr. 10-i száma ad tájékoztatót a helyzetről: «A bajai általános fiúiskola úttörőpajtásainak történelmi kutató munkája» címmel.

Az úttörők munkájára felfigyelt a Türr István Múzeum is és szívesen belekapcsolódott a kutató tevékenységbe már csak azért is, hogy az esetleges szerencsétlenségnek elejét vegye és az oktató testület történelmi oktatásának munkáját megkönynyítse. Többrendbeli pince-vizsgálat és csatorna-feltárás aztán meggyőzte az úttörő kutató csapatot is arról, hogy a török vár alagútrendszere a legendák világába tartozik. Egyetlen olyan építményt nem sikerült felkutatni, mely egy alagútrendszerrésze gyanánt ítélendő meg. Megállapítást nyert, hogy a város házai alatt lévő keskeny pincék, úttestek alatt átvonuló bolthajtásos járatok egyike sem származik a török korból. Nagyobbára a XVII. és XVIII. század fordulóján, leginkább pedig a XVIII. század folyamán készült városi csatornahálózat töredékei, a szűk, szegletesen hajló pincesikátorok magukban álló menedékhelyek abból az időből, amikor a város lendületes fejlődésnek indult, a közbiztonság azonban még nem volt olyan szilárd, hogy megfelelő óvóhelyekről ne kellett volna gondoskodni.

Az egyetlen törökkorbeli maradványnak látszik a mai Planta N. V. központi épülete, melynek a Kamarás Duna felé eső kerek lépcsőháza s a közvetlen közelében elhelyezkedő földbemélyített pincerészlete úgy stílus, mint építési technika tekintetében a XVII. század elejéről, esetleg a XVI. század végéről valónak tűnik fel. Az e falakra rakott újkori betonraktárak és gépházak eltakarják, befödik ugyan az épületmaradványokat, de a kilátszó kerek bástya kiképzése, ablakhézagai emlékeztetnek azokra az építményekre, amelyek a törökkori palánkvárak megerősítésére szolgáltak. Ez alól valóban pincenagyságú bolthajtásos téglafolyósó indul ki az úttest felé, itt

6