Zalotay Elemér: Baja népe az őskortól a középkorig - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 3-4. (Baja, 1957)

8. Bronzkori élet sűrű telepei

részleteit bontottuk fel s a közelben öntőműhely is feltételez­hető». 1953-ban Szabó György leletmentése megállapítja, hogy a lelőhely nagyobb kiterjedésű, mert ő a Dózsa György u. 187. alatti telepről is kapott bögrét,33 1954-ben újabb leletmentés­nek szüksége mutatkozott, mely alkalommal Zalotay Elemér a telep nagyságát még kiterjedtebbnek állapította meg.34 35 Sebestyén-szőlőben ugyancsak az 1954-es leletmentés alkal­mával válik ismeretessé a 117-es magassági ponttól keletre húzódó oromparton az az urnatemető, melyből addig 12 sírt dúltak fel szőlőforgatás közben. Az urnamező kora megegyezik a kelebiaival, kékhegyivel és szurdukpartival. Szeremle. A zombori múzeum leletkönyve33 bronzkori edényeket, 2 urnát, egyfülü bögréket tart nyilván közelebbről meg nem határozott helyről. A N. Múzeum már 1869-ben kap innen leleteket.36 Ezekkel Römer F. foglalkozik. A leletek leírá­sánál megjegyzi, hogy zsugorított vázak mellől kerültek elő.37 Dudás Gyula 1886-ban szeremlei földekről szól, melyeken egyes urnasírok fordultak elő.38 A kétféle megállapítás vitát eredmé­nyez és Wosinszky Mór a mészbetétes kerámiáról szóló művé­ben 39 nem tartja lehetségesnek, hogy zsugorított vázak mellett találták volna az urnákat. Ez egyedülálló eset volna. A kelebiai urnamező 1954-ben mégis szolgáltatott erre is példát. Borsay is kapott innen anyagot, s az ő ajándékaként került az a zom­bori múzeumba.40 Gubitza K. ismerteti ezt és ő közli az első pontos adatot a lelőhelyre vonatkozólag. »Pillanatnyilag is egy régiségkereskedő ásat, anélkül, hogy ebbe a hatóság bele­szólna.«41 Borovszky 42 ugyancsak a kereskedő garázdálkodását panaszolja. Borsay kéziratos munkája említi, hogy 1904-ben Csáky János községi bíró kertjében 5 mészbetétes urnát, 1 füles bögrét és kis csuprot találtak. így vált ismeretessé a szeremlei mészbetétes urnamező a külföldiek előtt is és Aberg Niels felhasználja bronzkori kro­nológiájában. Szerinte Szeremle az aldunai mészbetétes kerá­miával tart fenn kapcsolatot és elüt az északpannontól.43 Tompa a tószegi rétegsorral veti össze s azon a véleményen van, hogy 33 Adattár 84. S. II. 34 Adattár 1954. és Lt. 54. 12. 1,—34. 12 . 9-ig, 35 3170—3176. 36 Lt. 144/1668. 37 Result. 1876, Compte Rendu 1876. 160—164. 38 Régészeti emlékek 92. és monogrf. I'M. és 11/61. 39 Bp. ,1904. 47—48. 40 Adatok 12. 41 Bvk. 1909. 25. 31— 42 Monogrf. 1/177. 43 Brz. Chronologie. 1932. 38

Next

/
Thumbnails
Contents