Zalotay Elemér: Baja népe az őskortól a középkorig - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 3-4. (Baja, 1957)

8. Bronzkori élet sűrű telepei

többé, hanem minden kronológia egyetlen biztos bázisáról, a történelmi eseményekről. Addig azonban meg kell marad­nunk a szemléletnek ezen a szétterülő alapjain. Történelmi tények vannak amögött az észlelés mögött, hogy a nyugati késő bronzkori idegen kultúrák periódusában olyan iparcikkek jelen­nek meg ott, amelyeknek eredetét a Kárpátmedence bronzkori iparában kell keresnünk. Ezeknek a messzi Nyugaton való meg­jelenése mögött, akár hódításnak fogjuk fel, akár nem, valami olyan történelmi folyamatot kell látnunk, mely a társadalom­­fejlődésnek hullámzó menetét ábrázolja. Addig, amíg előbb a badeni művelődés előgördülését láttuk Nyugat felől a Kárpát­vonalig, most ennek ellenkezőjére kerülnek adatok, annak elle­nére, hogy nemcsak nálunk, hanem Nyugaton is és Keleten is a bronzkor általában eseménytelen korszaknak tűnik fel. Mintha a művelődés egy relatív magasságba emelkedve, a társa­­dalmasulás olyan nyugvóponthoz érkezett volna, amelyben az ellentétek és ellentmondások feszítő ereje messze alatta marad az előhaladás ütemének, s így sem szociális, sem gazdasági vonatkozásban erupcióhoz nem vezetnek. Ügy néz ki, mintha a bronzkor lenne az emberiség aranykora, melyben a múlt ter­heltségei kiveszőben, a jövendő veszélyei pedig csak születőben lennének. Ilyen körülmények között a társadalmak szervezke­désének nem lehetnek nagy gátlásai, s így az ez irányban haladó evolúció helyenkint és időnkint magasfokú társadalmi és poli­tikai rend kialakulásához adják meg a szükséges előfeltételeket. De ugyanakkor azt is észre kell vennünk, hogy bár a bodrog­­keresztúri művelődés a Tisza vidékén nagy változást idézett elő, a régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy az utána következő művelődések karaktere visszakanyarodik az előbbihez. A bronz­kor valósággal kiküszöböli magából a bodrogkeresztúri anyagot. Ha összehasonlítjuk ezt a korszakot a cserép- és rézkorszak politikai — már amennyire politikáról beszélni lehet — helyze­tével, mindenekelőtt két változást észlelünk. Az egyik az átfogó művelődés, másik a benne kialakuló kicsi életterek érvényesü­lése. A társadalmak társadalma tagozódni kezd. Az eddig nagyobb területeken szétterülő egyszínű művelődés helyi színe­ződést nyer s egy-egy kisebbsugarú központ körül csoportosul. Mi lehet ennek az oka? Csakis az, hogy a társadalom szervez­kedésében változások következtek be és anyagi élete kisebb területek igénybevétele mellett is biztosítható. Megnövekedett a termelékenység. Amíg az ijjas, lándzsás, kóbor embernek az egész kontinensre szüksége volt, hogy megélhessen, a keskeny­­pengéjű, szűkebb határokkal is megelégedett. A badeni műve-34

Next

/
Thumbnails
Contents