Zalotay Elemér: Baja népe az őskortól a középkorig - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 3-4. (Baja, 1957)
3. A város tájegységének földrajzi kiterjedése
tenünk. Ezt azonban csak a Duna—Tisza-köze magyarországi déli területeire kiterjesztve végezhetjük el. Az alsó pleisztocén szinten elhelyezkedő város környéke igen beszédes tájformákkal szolgál. Nyomát találjuk a fenyőnyír (17.000—8.000), valamint mogyoró (8.000—5.000) fázis postglacialis térszín alakulásainak is. Régészeti leleteink követik a további klímaváltozások menetét s a tölgy-fázis (5.000— 2.000), valamint a bükk-fázis (2.000—800), ez utóbbi hidegebb éghajlata alatt zajlik le a terület bronzkora, melynek igen gazdag emlékanyagával találkozunk Baja környékén. Pillanatnyilag közömbös, hogy azok az ÉNy—DK. irányú homokdombvonulatok, melyek a várostól keletre annyira jellegzetessé teszik ezt a területet, mikor keletkeztek. A homok kifúvások és löszlerakódások bizonyosan a Würm-eljegesedés folyamán (a Balaton-fenék pollenanalizisei alapján is) történtek meg. Ez után az éghajlat, úgy i. e. 17.000 táján enyhülni kezdett és beköszöntött a Kárpátmedencében a 9.000 évig tartó fenyő-nyír fázis. A táj felszíne mai ábrázatát ekkor kellett felvennie. Ekkor alakulnak ki azok az apró életkamrák, amelyek az első települőknek létfeltételeket biztosítottak. Laikus számára a táj nem mond sokat. Figyelmesebb szemlélő azonban észreveszi, hogy a jelenlegi felszín, az ember minden átalakító beavatkozása ellenére, megőrizte eredeti vonásait s nyomonkövethetők azok a barázdák, melyek a fenyő—nyírkorszak kilenc évezrede alatt vésődtek az ábrázatába. Szólanak erről a korszakról azok a homokbuckavonulatok, melyek az uralkodó széliránynak megfelelően, a Duna partjáról elindulva, a Tisza felé rézsútosan haladva, hullámossá teszik a felszínt, köztük pedig vízerek beszántásainak adnak helyet. Az így kialakult vízrajz az országnak ezen a pontján — beletartozik a bajai, bácsalmási és halasi járás — olyan sajátságos képet mutat, mely egy délnyugat—északkelet irányú vízválasztó vonal létezését érzékelteti. Nem lehet véletlen, hogy éppen ezen a vonalon halad az az őskori csörzs-árka, melynek irányát Rómer Flóris így jelöli meg: Bátmonostortól kiindulva, Baján keresztül Rém, Jánoshalma, Halas felett elhaladva, a Tiszát a Hármaskörös torkolata közelében éri el. Ott átkel a Tiszán s a Körösöktől északra, eredeti irányát megtartva, Nagyváradig nyúlik el. Ennek az Ördögároknak történelmi jelentősége van és semmi köze sincsen a római limesvonalakhoz. Különös sajátsága, hogy nem folyó medrét követi, hanem ellenkezőleg, vízválasztó hullámvonulatot jelez. Aligha járunk messze az igazságtól, mikor azt gondoljuk, hogy ezt a földművet, melynek ma in
