Solymos Ede: Jelky András a hiteles adatok fényénél - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 1. (Baja, 1957)

noverbe küldik át. Ámde a dolog szerencsére úgy fordult, hogy amikor a Majnához érkezének, sok regrutát szállítottak hajóra, Jelkynek pedig többedmagával ott kellett vesztegelnie, míg a hajók újabb fordulót nem tesznek. Jelky eközben módját ejtette, hogy éjnek idején egy hasonlóképpen szolgálatra kényszerített cseh regrutával együtt kereket oldhatott. Ennek utána~egy bizonyos ideg tartó barangolás után Bonn városába érkezett, ahol is útlevelet kapott, amellyel tovább mehetett Nimwegenbe. Ott összeakadt egy hesszeni emberrel, aki azt mondta neki, hogy Rotterdamba készül, ahol egy atyafija és sok más jó ismerőse lakik s hogy azoknak segítségével könnyen eljuttathatja egy hajóra, melyen Franciaországba utazhatnék. Jelky hát hozzászegődött ehhez az emberhez, meg is érkezett vele együtt Rotterdamba, s a legnagyobb vendégszeretettel fogadták annak a gazdának a házánál, akit a hesszeni ember atyafijának mondott.”

„Négy nap elmúltával a hesszeni elpárolgott és Jelkytől a gazda ötven tallért követelt a vendéglátásért. Jelky elpanaszolta neki, hogy milyen játékot űztek vele s hogy neki nincs pénze; hiába volt minden, be kellett állnia katonának, ráadták a mundért és nyolcvan némettel meg sok hollandussal együtt feltették egy hajóra, mely rövidesen Keletindiába volt indulandó. A hajó 1755 október 30-án el is vitorlázott. Másnap, mikor a Franciaország és Anglia közt levő brit tengeren jártak, a víznek néhány óráig tartó csendje után sűrű felhők tornyosultak az égen’ és egyszerre szörnyű vihar tört ki. Villám cikázott mindenfelé és szünet nélkül dörgött az ég, a villám lecsapott a hajóra is, mely egyszerre lángba borult. Rémület fogta el valamennyijöket és elvette minden bátorságukat. A kapitány ugyan a legnagyobb önuralommal osztotta parancsait és igyekezett lelket önteni az emberekbe, folyton azzal biztatva őket, hogy nem kell félni semmitől. Ámde sokan voltak, akik nem hallgattak szavára, néhányan gerendát, mások dészkát ragadtak, azzal azután a tengerbe vetették magukat. Jelky maga is kézhez kapott egy afféle alkalmatosságot és a tengerre bízta életét. Egész éjszaka a hullámok játékszere volt és annyira megdermedt hidegüktől, hogy el sem bocsáthatta gerendáját, jóllehet egynéhányszor már szívesen megtette volna, mert elvesztette menekülésének minden reményét.”

3