Solymos Ede: Jelky András a hiteles adatok fényénél - A Bajai Türr István Múzeum kiadványai 1. (Baja, 1957)
A magunk részéről az első megállapítást fogadjuk el több okból. Jelky maga sem érezhette az Ilka nevet eredetinek, ha a végrendeletet, mely hivatalos okmány, Jelieke néven írta alá, ámbár valószínű, hogy a köznapi életben a Jelky nevet használta. A másik bizonyíték, hogy a városi magisztrátusi jegyzőkönyvekben, ahol külön vannak felsorolva a német, dalmata és szerb tagok nevei, az Ilkák következetesen a németek között szerepelnek. A származástól függetlenül, neves hazánkfia mégis magyarnak érezte magát, hisz életrajzának címében mint „született magyaréról beszél. Utolsó kívánsága szerint a budai Szent Anna templom kriptájába temették el. Ott nyugodott, míg 1924-ben a főváros megszüntette ezt a temetkezési helyet, az ott porladók földi maradványait nagy ládákba gyűjjptték és a farkasréti temetőben közös sírba helyezék el. Borsay Jenő halálával és a második világháború kitörésével a további kutatások elakadtak. így nem tudjuk, a család leszármazottjai milyen néven és hol élnek, csak azt, hogy Jelky fia 1804-ben még élt. Szülőházának helyét teljes biztonsággal nem ismerjük. Talán a levéltárban lappanganak olyan adóösszeírások, melyekből kitűnne, hol laktak Jelkyék. A szájhagyomány a mai Szabadság útja 29. számú, úgynevezett Csepka-féle házat jelöli meg. Erről a múzeumnak két jegyzőkönyve is van Ezek közül a fontosabbik 1939 augusztusában kelt. Fehérváry Dezső, akkor 52 éves bajai származású tanár elmondja, hogy gyermekkorában édesapjától többízben hallotta, hogy e házban született Jelky. Apja, mint magyarszabó, itt inaskodott, s később is dolgozott az e házban lakó Csepka nevű mesternél, attól hallott Jelkyről. A céhiratok szerint Tsepka Mihály 1814-ben, Csepka János 1852-ben lett mester, így az első helyen említett Tsepka Mihály még ismerhette Jelky András oldalági leszármazottjait, ismerhette a reá vonatkozó hagyományokat is, melyeket fiának, Jánosnak, az pedig tanítványának, Fehérvári Dezső atyjának tovább adhatott. A másik jegyzőkönyv szerint Schetzer Ernő üvegkereskedő mondja el, hogy gyermekkorában édesapja sokszor mutatta ezt a házat, hogy itt született Jelky András, de azt nem tudta, hogy értesülését honnét szerezte. 22