Szakál Aurél (szerk.): A Jászkunság 1699-ben - Thorma János Múzeum könyvei 42. (Kiskunhalas, 2017)
Johann Christoph Franz Pentz: A Jászkunság összeírása - Nagykun kerület
NAGYKUN KERÜLET [206-260. o.] Karcagújszállás (Karzag Uy Szállás) falu összeírása [206-217. o.] Az egész Nagykunságból költöztek ide a lakosok, három évvel ezelőtt azonban, mint ismeretes, valamennyiüket, a felnőtteket és a gyerekeket is a tatárok, törökök és a rebellisek összefogdosták, és Temesvárra fogságba hurcolták. Közülük sokan megváltották magukat, de a többségüket a Török Birodalom országaiban eladogatták. Ám a közeljövőben várható, hogy a legtöbbjük hazaérkezik. Ennek a Kunságnak legrangosabb helye az egykori Kolbász (Kolbaz) volt. Ezt a helységet azonban a határával együtt kizárólag a karcagúj szállásiak használják. Valamennyien kálvinisták, kőből épült templomuk van. Mindenütt jó szántóföldek és közöttük jó rétek vannak, s ezzel szemben nincs erdő, és nádas sincs elegendő mennyiségben. Gabonájukat többnyire Debrecenben adják el, amely innen 7 mérföldre fekszik. Noha a fogságban maradtak megváltásáért magas váltságdíjat kell fizetniük (a lakosoknak), de a föld jó minősége és a kiterjedt állattartás miatt hamarosan megerősödnek. Most a béke folytán teljesen biztonságban tudják gazdálkodásukat és élelmezésüket folytatni. Jelenleg 78 házas gazda él itt, de többen lesznek, ugyanis napokon belül várható, hogy mintegy százan, részben a fogságból kiváltottak, részben azok, akik elmentek értük, hazatérnek. Mivel kevés a gazda, a termény is kevés, nevezetesen: Búza 270 3/4 köböl70 Árpa 118 ff Zab 18 ff Köles 10 ff Karcagúj szállás (Karczag Uy Szállás) keleti irányban a Hortobágy (Hortoba) folyó- nál lévő Püspökladánnyal (Ladany-Püspöky) és Nádudvarral (Nagy Uyvar) egy órányira, Asszonyszállással (Asszon Szállás) félórányira határos. Délen Hegyesbor (Hegyes Bor) és Marjalaka (Marialaka) másfél negyedórányira, Bocsa (Bocza) félórányira, nyugat felé Kolbász (Kolbacz) másfélórányira és Ködszállás (Köd Szállás) egy órányira van. Északra Orgondaszentmiklós (Orgonda St. Miklós) egy óra. Az előző évszázadban az itt lakó 32 gazda és 12 inquilinus évi adót fizetett, és pedig: Szent György ünnepén 9 forint 7 dénárt Szent Jakab ünnepén 4 " 53 " Szent Mihály ünnepén 9" 7" A téli robot megváltásáért71 9 " 7 " Királyi dikába 32 forintot 70 Köböl: Szemestermény mérésére szolgáló űrmérték, általában 64 ütemek felelt meg. 71 A Pentz összeírásból ez az adat hiányzik, de az egri vár eredeti összeírásában szerepel. Lásd: BOTKA J., 1987. 240. p. 56