Szakál Aurél (szerk.): A Jászkunság 1699-ben - Thorma János Múzeum könyvei 42. (Kiskunhalas, 2017)
Cseh Géza: A Pentz-féle összeírásról
nem vették fel a kamarai összeírásba. Kiss József feltételezése szerint a vezető tisztségekre mindig a legvagyonosabb gazdákat választották meg, nehogy megveszte - gethetők legyenek. Mivel hivatali működésük alatt nem kellett adót fizetniük és közterheket viselniük, nevük és vagyonuk nem került be az összeírásba.20 Ennek a fel- tételezésnek ellentmond, hogy a kiskun kapitánytól eltérően a jász és a nagykun kapitány javait felvették a Pentz összeírásba. Talán ekkor, röviddel a török kiűzése után nem alakult még ki az egységes gyakorlat a közigazgatási vezetők adómentessége vonatkozásában? Ezt kérdést a szórványosan fennmaradt iratanyag alapján nehezen lehet tisztázni. Pentz kamarai prefektus tisztázadan jogállású pusztákat is ismertetett a leírásában, amelyek a török hódoltság előtt a Nagy- és a Kiskunsághoz tartoztak. Hódmezővásárhelyt Bercsényi Miklós gróf, Rákóczi későbbi főgenerálisa tartotta birtokában, a többi elpusztult helység határát pedig Darvasi, Földváry, Jánosi, Koháry, Szelényi és Vattay családok szerezték meg. Ezeket a pusztákat a fülöpszállási, kecskeméti és kiskunhalasi vagyonos gazdák bérelték, vagy zálogolták és állataik legeltetésére használták. Vásárhelyt, Akasztót, Baracsot, Bugacot, Harkát, Kaskantyút, Kiskőröst, Máréházát, Tabdit és Tázlárt 1702-ben nem vehette birtokába a Német Lovagrend és újra településük után 1745-ben a redempcióban sem vehettek részt. Ezzel végleg elszakadtak a Jászkun Kerülettől. A történészek, néprajzosok és a családfa kutatók számára kiemelkedően értékes a jászkun lakosok származási helyének feltüntetése a Pentz összeírásban. Fodor Ferenc földrajztudós, az 1940-es évek elején, Kiss József történész és Szabó László néprajzkutató az 1970-es években részletesen foglalkoztak az újratelepedés és a jász-, illetve a kun etnikum végleges kialakulásának kérdésével. Kiss József számításai szerint a jászkunsági gazdáknak csak 43,1 %-a vallotta magát helybelinek, míg a többséget képező 56,9 %-a jövevénynek minősült az összeírás „origo” rovata szerint. A helybeliek aránya a Jász Kerületben volt a legmagasabb, mintegy 45%, míg a háborús dúlások által fokozottan sújtott Nagykunságban 38,5%-ot, a szinte teljesen elpusztított kiskun vidéken csak 36%-ot tett ki. A Jászságban a legtöbb beköltözőt (peregrinus) Jászapátiban írták össze, ahol a 79 gazda közül 65-en vallották magukat jövevénynek. A legtöbben Gömör vármegyéből jöttek, de sokan érkeztek Borsodból, Hevesből, Nógrádból, Nyitrából, Szatmár és Ung vármegyékből is.21 Szabó László a továbbélő hagyományok és a nyelvjárás elemzésével a palóc betelepedés jelentőségére hívta fel a figyelmet, ami a Jászság néprajzi sajátosságaiban még a XX. század második felében is megmutatkozott. Fodor Ferenc Jászdózsa és Jász- fényszaru példáján a viszonylag csekély, ám korántsem jelentéktelen szlovák betelepedés arányát mutatta ki, 4,7, illetve 8,9 %-os értékben. Mivel azonban nem egyszerre tömegesen, hanem szórványosan érkeztek a Felvidékről, nyelvüket nem tar20 KISS J. kézirat 6. o. 21 KISS J., 1979. 20-21. o. 18
